Létrehozva: 2023.06.04.

"Azt a fájdalmat, ami HÉV-vezető arcán látszott, nem kívánom senkinek" - nem csak a saját életüket veszik el az öngyilkosok

Két héten belül két baleset. Mindketten fiatalok voltak és talán nem csak a saját életüket vették el a balesetekben.

Csütörtök hajnalban újra gázolt a HÉV, ezúttal Budakalász és Békásmegyer között. Ezúttal nem egy járművel ütközött a szerelvény, egy 20 év körüli férfi feküdt a sínek közé, aki a helyszínen életét vesztette.

mentőautó, mentők, mentő, életmentő,
A helyszínre érkező mentő már nem tudott segíteni a férfin (illusztráció) Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala

Két héten belül a második gázolás

Minden bizonnyal öngyilkosság történt, amit megerősít a rendőrség azon közlése is, hogy kizárták az idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúját és közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet. 

Mostanság gyakoriak a HÉV-nél, a HÉV-vel összefüggő tragédiák, akárcsak az, amiről május 15-én a Bors adott hírt elsőként, ez volt Tibi tragédiája. A fiatal, mindössze 17 éves rutintalan sofőr a családját szállította, miközben a járművel a HÉV síneire hajtott. A tragédia elkerülhetetlen volt, az érkező HÉV nekihajtott az autónak, a fiú a helyszínen elhunyt, családja a kórházban küzd az életéért.

Sokan felháborodtak az öngyilkosra

Sokan abba bele se gondolnak, hogy egy ilyen esetnél nem csak saját életük veszthetik el. A HÉV, vonat vagy bármilyen más közlekedési eszközt vezetők, akár önhibájukon kívül is gázolhatnak el embereket, mint ahogy az utóbbi két esetben is megtörtént. Ezt a terhet pedig valószínűleg egész életükben magukkal hordozzák majd, ami sokaknál annyira mélyen megmarad, hogy lehet, nem is ülnek többet volán mögé. Új állást, új életet kell kezdeniük.

Azzal a járattal mentem volna melózni, egy másik, utána jövő járattal sikerült elmennem. Még láttam a HÉV-vezetőt. Azt a fájdalmat, ami tükröződött az arcán, nem kívánom senkinek

– írta egy hozzászóló egy békásmegyeri csoportban aki ugyan a balesetet nem látta, de a jármű vezetőjét igen.

Mielőbbi felépülést a traumából a HÉV vezető kollégának!

–  kommentelte egy másik férfi, aki szintúgy kiemelte, hogy egy ilyen eset mekkora trauma lehet a vezetőnek. 

Sokan támadták az öngyilkost, hogy csak magára gondolt: "Más életét ne nyomorítsa meg" - vélekedett egy hozzászóló. 

Nem kell másokkal kib... így egy örök traumát csinált a HÉV vezetőnek. 

- fogalmazott határozottan egy csoporttag.

Szegény HÉV-vezető, szörnyű lehet ezzel a tudattal él 

- tette hozzá egy másik csoporttag.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra