Létrehozva: 2023.03.26.

Az életével játszott egy nő Budapesten, az internet népe mégis nevet az eseten - Videó!

Már több tragédia is történt ablakmosás közben. Most egy felkapott videót mégis emberek ezrei néznek meg mosolyogva, amelyben egy józsefvárosi nő az ablakpárkányra állva életveszélyes helyzetben tisztogatja az ablakait.

Miközben már 3 baleset is történt az elmúlt években, amelyek során nők zuhantak le a magasból ablakpucolás közben, mégis néhányan a párkányra állva, életveszélyes pozícióban tisztítják az üveget a mai napig. A Ripost korábban már beszámolt mindegyik esetről, amelyek közül ráadásul kettő tragédiához, egy pedig deréktól lefelé bénuláshoz vezetett. Az alábbi videóban történő cselekményt pont ezért senki ne próbálja ki otthon. A felvételt már 16 ezren tekintették meg a TikTok-alkalmazásában.

 

Már több tragédiát is okozott az ablaktisztítás

Bár sokan a tavaszi nagytakarítás keretei között ilyenkor tartják az ablakpucolást, nem árt óvatosnak lenni, ugyanis 2022 szeptemberében Siófokon már tragédia történt belőle, hogy egy nő a harmadik emeleti ablakát a párkányon állva próbálta meg letakarítani. A 46 éves áldozat azonban kibillent az egyensúlyából és lezuhant 3 emelet magasból.

A perceken belül a helyszínre érkező mentősök, és a kiérkező mentőhelikopter bevetésével sem tudták megmenteni az életét. Lapunk korábban beszámolt róla, hogy a nőt két gyermeke, Kristóf és Zsófi gyászolta az eset után.

 

Budapesten is halálesetet okozott az ablakpucolás

2019-ben még ennél is durvább eset történt Budapesten. Akkor egy hölgy a 10. emeletről zuhant ki ablaktisztítás közben a fővárosi Csontváry Kosztka Tivadar utcában. Az idős asszony, akit mindenki szeretett a lépcsőházban, a helyszínen életét veszítette. Legjobb barátnője, Mária a Ripostnak is mesélt a szörnyű esetről.

 „Ma reggel ötször is hívtam Mártikát, de nem vette fel. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy vele történhetett valami. A gondnok, amikor kérdeztem, azt mondta, hogy baleset. Mondhatta volna, hogy Mártival történt valami, tudták, hogy jó barátok vagyunk" – mérgelődött Mária, aki teljesen összetört az eset után, hiszen egy nappal az eset előtt még együtt sétálgattak.

zuhanás 10. emelet ablaktisztítás
Ebből a házból zuhant ki Mártika /Fotó: Ripost/KZ

 

Egy hölgy szerencsésen túlélte a három emeletes zuhanást

Lapunk korábban beszámolt a pécsi Mikó Alexandráról, aki szintén a harmadik emeleti lakásának ablakából zuhant le nagytakarítás közben. A hölgy szerencsére túlélte a balesetet, azonban deréktól lefelé mozgásképtelenné vált. Az ő zuhanása után a húga, Vivien nyilatkozott a Ripostnak az incidensről.

A nővérem, Szandi, a szerelmével, Richárddal, akivel fél éve alkotnak egy párt, úgy döntött, hogy kitakarítanak. S ha már nekikezdtek, megcsinálja az ablakot is… Mindössze egy pillanat műve volt az egész, Szandi kizuhant az ablakon. Hiába sietett a segítségére a barátja, már késő volt. Richárd persze azonnal hívta a mentőket, akik perceken belül megérkeztek és kórházba vitték a nővéremet

 – eleveníti fel a történteket a szerencsétlenül járt nő húga. Majd így folytatja:

Sikerült megmenteni az életét, az állapota javul. A gerince és több nyakcsigolyája is eltört, utóbbiakat már megműtötték. A zuhanás következtében a lépe, a tüdeje, illetve a mája is megsérült, ráadásul a keze is alig mozog, csak az ujjait érzi, ám képtelen mozgatni azokat. Az agya viszont szerencsére nem sérült meg! Segítséggel tud beszélni, enni és inni is…

A fent említett esetek apropóján arra szeretnénk minden olvasónkat kérni, hogy inkább szánjanak több percet a biztonságos előkészületekre, mielőtt ablaktisztításba kezdenek, és semmiképpen sem úgy csinálják, ahogyan a fenti videón látható.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább