Létrehozva: 2023.03.15.

A világ legnagyobb problémája majdnem egy kislány életét követelte Veszprémben

A világ legtermészetesebb dolgának tartja Resperger Balázs, hogy segített egy bajban lévő embertársán, ám az felháborítja, hogy más ezt nem akarta megtenni.

A Bors adott hírt róla, hogy egy fánk akadt meg egy 4 és fél éves kislány torkán, aki kis híján megfulladt vasárnap Veszprémben. A gyermek édesanyja, Georgina Kudrjavceva pánikszerűen próbált segíteni gyermekén, ám nem járt sikerrel 

Egyszer csak azt láttam, hogy furcsán viselkedik, mint aki nem kap levegőt. Mire odaszaladtam már nem tudott beszélni, elszürkült teljesen. Kétségbeestem, próbáltam a hátát ütögetni, de nem jártam sikerrel 

- idézte fel a rémisztő emlékeket az édesanya, aki elmondta, hogy igyekezett segítséget kérni az arra érkező autósoktól, amikor hirtelen egy autó odafarolt hozzájuk, amiből kipattant annak a vezetője, aki a Heimlich-fogást vetette be a kislányon, így az édesanya le tudott nyúlni a fuldokló csöppség torkán.

"Egy 50 forintos nagyságú fánkdarabot vettünk ki a szájából. A segítségünkre sietők hívták a mentőket is. Ezután a kislányom jobban lett, visszajött a színe is" - mondta könnyeivel küszködve az anyuka.

A megmentett kislány és Georgina Fotó: Artist-freed

Így látta az eseményeket a hős megmentő, Resperger Balázs:

"Jöttünk ki a hipermarket parkolójából és már nem is tudom miért, de elnéztem a buszmegálló irányába. Arra lettem figyelmes, mintha valaki ütögetné a gyermeke hátát és rángatja. Annyit láttam csak, hogy tátott szájjal van a kicsi, mondtam is magamnak, hogy itt bizony baj van. Az első parkolónál megfordultam, elakadásjelzővel, nagy gázzal bementem az autók közé. Az anyuka annyit mondott, hogy megakadt a torkán valami." 

Gyorsan, reflexszerűen a Heimlich fogást alkalmaztam. Ekkor kijött valami a szájából. A párom közben hívta a mentőket. Kisétáltam a főútvonalra a mentőhöz, integettem nekik, hogy itt vagyunk

- emlékezett vissza a mentésre Balázs, aki azt is kifejtette, hogy ezután próbálták itatni a gyermeket és kérdezgették, hogy nem fáj-e neki ott, ahol a megmentője megnyomta. Azt is tudatta, hogy a gyermek mindezek után már mosolygott és hálából virágokat szedett a megmentőjének.

Imádja egymást anya és lány Fotó: Artist-freed

Örülünk, hogy jókor voltunk jó helyen. Egy autó sem állt meg rajtunk kívül, csak azután, hogy én odafaroltam

- fogalmazott elkeseredetten a hős férfi. Felfedte, hogy a sógornője jelölte meg őt a kislány édesanyjának Facebook posztja alatt, melyben a megmentőket kereste Georgina.

"Édesanyámék így értesültek róla, hogy keres minket a hálálkodó anyuka. Tegnap (március 13.) este beszéltünk telefonon, holnap pedig felkeressük mindenképpen. 

Emellett Balázs csalódottan beszélt arról, hogy rajtuk kívül senki sem akart segíteni a kislánynak.

Ez a borzasztó közönyösség a jelen világnak a legnagyobb problémája, aminek majdnem egy kislánynak az élete látta a kárát. Elment legalább 40 autó és csak én álltam meg egyedül. Ez számomra felháborító, hogy ennyire nem foglalkozunk, nem törődünk egymással.

- értékelt szomorúan Resperger Balázs, aki úgy fogalmazott, hogy neki és párjának elég annyi, hogy tudják, jól van a gyermek

"Az a mosoly, amit küldött felénk a mentés után, azt nem pótolhatja semmi. Ez a természetes, hogy így viselkedtünk, segítünk, ha tudunk. Jókor voltunk jó helyen."  - zárta mondandóját a hős férfi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén