Létrehozva: 2023.02.13.

Ők a négylábú hősök, akik a törökországi földrengésnél életeket mentettek

Nyerjünk betekintést a négylábú csapattagok életébe!

Sajnos senkit sem kell emlékeztetnünk arra, hogy az utóbbi száz év egyik legsúlyosabb földrengése történt a napokban Törökország déli részén és Szíriában

Négylábú hősök
A magyar hősök Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat - Facebook

Számos sokkoló felvételt láthattunk már arról, hogy hogyan dőltek össze kártyavárként az épületek, maguk alá temetve ezzel több ezer védtelen embert, akik – jobb esetben – a romok alatt küzdenek/küzdöttek az életükért. Rajtuk pedig az mentőcsapatok emberfeletti küzdelemmel és kitartással próbálnak segíteni és akit csak lehet megmenteni. Igen ám, de ezeknek a fáradhatatlanul és a saját életüket is kockáztatva dolgozó mentőknek éppoly fontos, és nélkülözhetetlen tagjuk a négylábú életmentők, mint embertársaik.

Mi is írtunk róla, hogy magyar mentőcsapat is kivette a részét a Törökországi mentésből, illetve arról is, hogy a HUNOR csapat már haza is tért. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat a Facebook-oldalán egy megható posztban méltatta a négylábú hősöket, akik a katasztrófa helyszínén több életet is megmentettek.

 

Olyan nehéz megfogalmazni mindazt, amit a mentőkutyáinkról gondolunk. És itt most nem csak Zuluról, Phobosról, Tigiről és Buzzról beszélünk, hanem mindazokról a kutyákról, aki a szolgálatunkhoz tartoznak, mert ők elválaszthatatlanok egymástól

 

- írják. Majd azokról is szó esett, akik itthon maradtak:

 

Miközben ők négyen elutaztak életeket menteni, addig a többiek rosszérzések nélkül és boldogan vigyáztak itthon ráto. Symba, Noxx, Lora, Polly, Hook, Füge, Hamilton, Bri, Sonar köszönjük, hogy az itthoni szolgálatot üzemeltettétek. Néha egyik, néha másik kerül a reflektorfénybe, de ők együtt egy csapat. Nem félünk kimondani, hogy professzionális, elhivatott, önzetlen és tiszta lelkű csapat, melynek a tagjai irigykedés nélkül tudnak örülni egymás sikerének. Ettől tökéletesek ők

 

- olvasható a bejegyzésben. 

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat az oldalukon megosztott életképekkel azt szeretné bemutatni, hogy a kiutazó négylábú csapattagok, "hogyan élték meg a földrengés pusztítását, hogyan kerestek, hogyan pihentek".

Bejegyzésük végén pedig felhívják a figyelmet arra, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy már az adónk 1%-val is tudjuk segíteni a munkájukat. Adószámuk: 18711509-1-13

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette