Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.22.
Módosítva: 2023.01.22.

Csák János: a kultúra maga az életmódunk, az észjárásunk

A polgári kormány a kultúrát nem szűk értelemben veszi, tehát nem csak művészeti alkotásokat, festményeket vagy zenei előadásokat ért rajta, mert a kultúra maga az életmódunk, az észjárásunk - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szerző Ripost

Csák János a magyar kultúra napján elhangzott interjúban hangsúlyozta, hogy a világban rengeteg a változás, "nekünk azt kell világosan látnunk, hogy mi az, amit meg akarunk őrizni és mi az, amiben alkalmazkodnunk kell a változásokhoz".
    Hozzátette: szükség van a kultúra innovációjára, amihez pedig innovációs kultúrára van szükség.
    Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy egy nemzetállam kulturális miniszterének az is a feladta, hogy az ideák versengését fenntartsa.
    Kiemelte, hogy Brüsszelben a politikai korrektség jegyében bizonyos témákat, eszméket "egyszerűen le akarnak venni az asztalról", ritkán fordul elő az a szó, hogy család vagy nemzet, helyette van egy olyan "kilúgozott felfogás, hogy (...) hagyjuk el a hagyományainkat".

CSÁK János
Fotó: Balogh Zoltán / MTI


    Mi magyarok azonban nem ilyenek vagyunk - mondta, hozzátéve: az elmúlt 1100 évben bármilyen viharos is volt a történelmünk, az Isten, család, haza háromszög számunkra a túlélést jelentette. Mert családok nélkül nincs nemzet, nemzet nélkül pedig nincsenek családok.
    A miniszter rámutatott: a magyar kultúrában az a lényeg, hogy elfogadjuk, "nem az ember a végső ítélő, van nálunk nagyobb erő".
    Ezért a kormány mindent megtesz, hogy a családok erősödjenek, és a családon belül a kötődés létrejöhessen, mert aki tud kötődni, az tud nagyobb entitásokhoz is kötődni, így a nemzethez. Nemzetre pedig azért van szükség, mert közös erővel tudjuk biztosítani hazánk békéjét és biztonságát - mondta.
    A kulturális és innovációs miniszter kifejtette: a kormánynak az a célja, hogy a családoknak több szempontból is kiszámítható jövőképet tudjon nyújtani. Az egyik az, hogy ahol vágynak gyermekre, ott a gyermek születhessen meg, lehetőleg minél előbb, mert akkor van esély arra, hogy második vagy harmadik gyermek is születhessen.
    A második szempont az, hogy a gyermekvállalás ne legyen anyagi teher. A harmadik pedig az, hogy segítsék azokat a szülőket is, akik otthon szeretnének maradni a gyermekkel és azokat is, akik vissza szeretnének menni dolgozni - mondta.
    Csák János az Erasmus ösztöndíjprogramra és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramra kitérve kiemelte, hogy meglátása szerint lesz megegyezés a kormány és az Európai Bizottság között az alapítványi fenntartással működő egyetemek esetében.
    A miniszter kiemelte: ahogy a távközlési szektorban, az energiaiparban és a bankszektorban végbement változások nyomán e három terület ma már világszínvonalú szolgáltatásokat nyújt idehaza, úgy azt látja, hogy az elmúlt öt évben elkezdődött modellváltás nyomán a felsőoktatási intézményeknél is "óriási javulás van". Mind a publikációk, mind a hazai és külföldi hallgatók számában és különféle nemzetközi rangsorokon is előrelépés történt, mert mind a három területen gyors és előremutató eredmények születtek - sorolta.
    Csák János beszélt arról is, hogy a területéhez tartozó intézmények szinte mindegyike képes volt az energiatakarékosságra. Hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán háború és a felborult energiapiac miatt nagy a bizonytalanság, de úgy látja, hogy ha nem lesz valamilyen kardinális változás vagy nem eszkalálódik a háború, akkor "ezt az évet mind Magyarország, mind az Európai Unió kezelni tudja".
    A miniszter szólt arról, hogy vasárnap, a magyar kultúra napján délután öt órára közös Himnusz-szavalást hirdettek a Kárpát-medence és a világ magyarsága számára. A programmal nemcsak "tiszteletünket tesszük egy nagy alkotó zseni műve előtt, hanem bizonyítjuk, hogy ma is egy közösség vagyunk, ma is vannak közös értékeink, és ez maga a kultúránk" - fogalmazott a miniszter.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát