Létrehozva: 2022.12.07.

Ennyibe kerül a benzin most, hogy lekerült róla az ársapka

Mutatjuk, mire számíthatsz, hogy ne csak a kutakon szembesülj az új árakkal.

Szinte felrobbant az üzemanyagok ára, miután keddről szerdára virradóra lekerült róluk az ársapka. Sokan csak a kutakon szembesülnek azzal, hogy már nem élnek a 480 forintos hatósági árak, amelyekkel a kormány több mint egy évig tartotta mesterségesen alacsony szinten a benzin és a dízelolaj árát a magyar vásárlók számára.

Korábban csak a prémium üzemanyagok ára kezdődött hatossal Fotó: ripost/BS

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az árstop feloldásakor közölte, hogy mostantól saját kútjaikon

  • a 95-ös benzin 641 forint, 
  • a gázolaj 699 forint

literenként. Ez a benzin esetében 33 százalékos, a dízelnél pedig 45 százalékos emelkedést jelent az eddigi hatósági árhoz képest, ami mellbevágó lehet, ha valaki épp most készült volna tele tankolni autóját. 

Ráadásul a továbbra is az alacsony készletek fényében a közeljövőben a megszokottnál is komolyabb eltérésekre lehet számítani az egyes kutak árai között. Erre azért érdemes odafigyelni, mert egy 50 literes üzemanyagtankkal rendelkező autónál literenként 50 forintos különbség esetén 2500 forinttal is többet fizethetsz, ha rosszul választasz.

Ahol van benzin, ott még mindig sorban állnak az emberek Fotó: Metropol

Az sincs könnyű helyzetben, aki a holtankoljak.hu oldalon szeretne tájékozódni, mivel a weblap a pánikvásárlás óta nem működik, feltehetően sokan innen próbálták megtudni, hogy hova érdemes menni benzinért. 

Ezért utánanéztünk, melyik kúton milyen árakra számíthatsz. Természetesen még egy-egy forgalmazó árai között is lehetnek különbségek, de azért a következő táblázat iránymutató lehet.

forgalmazó95-ös benzin
(forint/liter)
gázolaj
(forint/liter)
Shell675734
OMV643700
Lukoil709739
Mobil Petrol631689
Auchan639689
Avia620670


Érdemes megjegyezni, hogy a magánautók mintegy 90 százaléka benzines, a dízelnél inkább a fuvarozás a hangsúlyos, viszont utóbbiak céges felhasználóként amúgy is már régebb óta a piaci árat fizették. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

hirtv.hu

Horvátországban a hivatalos részeredmények szerint a jobboldali kormányzó párt nyert

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Egy falatnyi kelet: Ázsiai street food fesztivált rendeznek Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon