Létrehozva: 2022.12.05.
Módosítva: 2022.12.05.

Apostagi késelés: Fannika még nem tudja, hogy az édesanyja miatt bénult le

Az egyik lábára a mai napig mozgásképtelen a kislány.

Szerző LA

Mint az köztudott, egy apostagi anya többször megszúrta alvó kislányát, Fannikát, akit ezután egy hónapig tartottak lélegeztetőgépen. Bár az édesanyja kis híján végzett vele, az orvosoknak sikerült megmenteniük az életét, ám a lábára még mindig képtelen ráállni a hétéves lány.

Fotó: Facebook

„Heti kétszer járok hozzá, egyre jobb az állapota, de még nem tud lábra állni. Ugyan a bal karját már használja, az egyik lába ideiglenesen lebénult. A szakemberek szerint sok-sok munkával fejleszthető és újra működhet majd. Lelkileg borzasztó állapotban lehet, mert ugyan beszélni már elkezdett, sok mindent még nem lehet érteni abból, amit mond. Nem tud semmit arról, mi történt vele. Érdekes, de egyelőre még rá sem kérdezett arra, miért van kórházban, én pedig még nem akartam felhozni szegénynek. Az édesanyja hiányzik neki, de most ki kell bírnia nélküle” – magyarázta a Blikknek a nagypapa, József.

Az emberölés kísérletével gyanúsított lányát, Juditot felszállították a budapesti elmemegfigyelő intézetbe, de jelenleg már Kecskeméten raboskodik. 

„Valójában nem tudta, hogy ezt ő végrehajtotta, nem emlékszik rá. Jelenleg háromféle gyógyszert kell szednie, de jobban van. A problémák még 1998-ban kezdődtek nála, a nagymamája halála után kattant el az agya. Utána többször kórházba került, majd rendszeresen felülvizsgálatokon vett részt. A tragédia idején havonta kellett volna injekciót kapnia, ám ezt kétszer sem adatta be magának, amiről nem tudtam” – tette hozzá József. A férfi szerint a lánya már nagyon bánja a történteket, és szeretné visszakapni idővel a kislányát, de ennek jó ideig még biztosan nem jön el az ideje.

 

Szerző LA

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább