Létrehozva: 2022.10.30.

Ugye nem felejtetted el átállítani az órádat? Ez változik

Ma kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot, valamint éjszakai buszjáratot is érintett.

Hajnali három órakor hajnali két órára kellett visszaállítani a mutatókat, így egy órával többet alhattunk. Figyelni kell viszont a menetrendekre: a belföldi forgalomban egyes vonatok a nyári időszámítás szerint, néhány vonat pedig már a téli időszámítás szerint közlekedik, ennek megfelelően indulásnál megvárták az óraigazítást. Az érintett vonalak között van a Budapest-Esztergom, a Szeged-Hódmezővásárhely és a Debrecen-Nagykereki szakasz. 

Több nemzetközi vonatot külföldi vasútvonalon ért az óraállítás, ilyen egyebek mellett a Corona InterCity (Brassó), az Ister InterCity (Bukarest) és a Kálmán Imre EuroCity (München). 

Hajnalban a legtöbb budapesti éjszakai buszjárat, melyek óránként, félóránként vagy még sűrűbben közlekednek, 2 és 3 óra között a téli és a nyári időszámítás szerint is jártak. A 907A, 909A, 914A, 931A, 973A buszjáratok csak a nyári időszámítás szerint indultak el 2 és 3 óra között. Néhány vonalon - jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál - egy-két indulás időpontja a fentiektől eltérően változott.

Aki ma utazik, annak mindenképp érdemes ellenőriznie a menetrendet - és az óráját!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra