INSIDER

Szerző Ripost

2 hónapja

Kiderült, hogy ki vesztette életét az M3-ason történt tragédiában

A temetésről később adnak tájékoztatást.

Szerző Ripost

Halálos kimenetelű baleset történt az M3-as autópálya 50-es kilométerénél, Kerekharasztnál. A Katasztrófavédelem összefoglalójából kiderült: a kocsi egy elektronikai alkatrészeket szállító kisteherautó hátuljába csapódott, majd az árokba hajtott. A kocsiban csak a sofőr ült, akit egy arra járó, szabadnapos orvos segítségével a hatvani hivatásos tűzoltók emeltek ki a roncsból. Ők kezdték meg az újraélesztését, majd átadták a sérültet a kiérkező mentőknek, azonban az 51 éves férfi életét már nem lehetett megmenteni. A baleset miatt feltorlódott sorban egyébként több jármű - egy teherautó, egy kisbusz, egy kisteherautó és egy személykocsi - is egymásba hajtott. Ennek a karambolnak már nem volt sérültje.

Fotó: Bors

A Gödöllői Hírek információi szerint a baleset áldozata a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanára és intézetigazgatója, dr. Fogarassy Csaba volt. Kiderült: a tanár tegnap utolsó előadását a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének vidéki konferenciáján tartotta, ahonnan hazafelé tartva érte a tragédia. Az egyetem Facebook-oldalára ma reggel került ki a szomorú bejegyzés.

Megrendülten tudatjuk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségével, hogy 51 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Fogarassy Csaba egyetemi tanár, az Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézet igazgatója. Emlékét diákjai és kollégái hálás szívvel őrzik. Egyetemünk közössége osztozik családja mély fájdalmában. A temetés részleteiről a későbbiekben adunk tájékoztatást. Nyugodjék békében!

- áll a közleményben, amit a Bors szúrt ki.

A poszt alatt egykori kollégáitól és hallgatóitól is özönlenek a részvétnyilvánítások. 

„Olyan vezetőnk voltál, aki a szervezeti kultúrát az elfogadás, együttműködés irányába vitted, jól éreztük magunkat a vezetésed alatt, nagyon fogsz hiányozni” – fogalmazott az intézmény egyik munkatársa. 

„Egyike volt azon nagyon-nagyon kevés tanáromnak, akire felnéztem. Emlékszem, mikor szigorlatoztam nála, és kivételesen tényleg odatettem magam és tanultam, végül 5-ös lett (ami sokszor nem fordult velem elő…), azt mondta a vizsga végén nekem: felejtsen el mindent ebből, az élethez nem ez fog kelleni. Részvétem a családnak, nyugodjon békében” – emlékezett vissza egy korábbi hallgatója.

Dr. Fogarassy Csaba temetéséről az egyetem később ad tájékoztatást.

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!