Létrehozva: 2022.09.29.
Módosítva: 2022.09.29.

„Megígértem a kislányomnak a sírjánál, hogy igazságot szolgáltatunk neki” – zokogta az iskolabuszban felejtett Inez apukája

Megdöbbentő részleteket osztott meg a gyászoló édesapa a kis Inez haláláról. A szülők fájdalma felfoghatatlan, soha többé már nem lesz ugyanolyan az életük.

Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, a mindössze 4 éves Inez június 7-én reggel indult el a tomajmonostorai óvodába, de az önkormányzat mellett leparkoló buszban maradt. Közel nyolc órán keresztül feküdt a felforrósodott zárt buszban. A kórházban az orvosok három napig küzdöttek az életéért, amikor Inez feladta. 

Fotó: Bors

A Blikknek a kis Inez édesapja elsőként szólalt meg a tragédia óta. Ahogyan a férfi fogalmazott: nincs gyógyír arra a fájdalomra, amit feleségével együtt éreznek lányuk elvesztése miatt. 

„A sofőr mögötti második sorban, az ablak mellett. 41,5 Celsius-fokos volt a testhője. Felfoghatatlan az a szenvedés, amit átélhetett. Egy órán keresztül küzdöttek azért a mentők, hogy egyáltalán szállítható állapotba kerüljön, és mentőhelikopterrel el tudják vinni a debreceni kórházba” – árulta el a férfi hol és milyen állapotban találták Inezt a tragédia napján. 

Az óvodást az orvosok azonnal hűteni kezdték, majd lélegeztetőgépre került. A szülőket már az első perctől fogva nem biztatták az orvosok, ismerve súlyos állapotát. Szülei az utolsó percig mellette maradtak. 

„Az állandó sofőr, Imre bácsi mindig odafigyelt rá. A helyettesítő sofőr viszont nem ismerte. Imre bácsi elmondása szerint Inez soha nem bújt el a kisbuszon, sőt. Okos, értelmes kislány volt, megtanítottuk neki, hogyan közlekedjen. Amikor a jármű lassított az óvoda előtt, már kicsatolta az övet, majd az ajtóban várta, hogy leszállhasson. Tudta, hogy az általános iskola után az óvoda következik, az előtt is megáll a busz. Június 7-én azonban csak az iskola előtt állt meg a sofőr, majd ment is az önkormányzat melletti parkolóba. Valószínűleg Inez mindeközben türelmesen várt, mikor szállhat le a megszokott helyen. Annyi biztos, hogy azon a napon ő volt az egyetlen óvodás a buszon ” - árulta el az apuka, aki azt is tudja, két iskolás szólt a sofőrnek, hogy Inez még a buszban ült. A két tinédzsert a rendőrség már kihallgatta.

„Megígértem a kislányomnak a sírjánál, hogy igazságot szolgáltatunk neki” – zárta sorait Inez apukája. 

A gyászoló édesapa azt is elárulta a lapnak, hogy az ügy, még mindig nyomozati szakaszban tart. Jelenleg az orvosszakértő véleményét várják. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban