Létrehozva: 2022.07.30.

Fatüzelésre térhetnek át a kisebb iskolákban

Kályha- és kazánprogram indul a gázfűtés kiváltására.

Egyre többször merül fel, hogy az elszabaduló gázárak miatt érdemes lenne a közintézmények egy részét átállítani gázfűtésről más energiahordozókra. A Miniszterelnökség vezetője a szombati kormányinfón arról beszélt, hogy több közintézményben is felmérték, át lehet-e állni a fatüzelésre.

Próbáljuk kiváltani a gázt mással, leginkább fafűtéssel. Bármilyen megújuló energia jó, de a fafűtés a leggyorsabb kiváltási mód

– mutatott rá Gulyás Gergely, aki szerint elsősorban a kisebb iskolákban lenne erre mód.

Fotó: Tolnai Népújság


Ha pedig így se sikerülne befűteni egy iskolát, bármikor elrendelhetnek online oktatást a következő tanévben.

A köznevelésért felelős miniszter az érintett iskolában, feladatellátási helyen, évfolyamon vagy osztályban határozott időre tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelhet el

– olvasható a tanévkezdésről szóló rendeletben, amely a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken késő este.

Ezt megelőzően a miniszterelnök a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy az erdőgazdaságoknak előírták, vizsgálják meg, hogyan lehetne több tűzifát kitermelni, a felhasználók számára pedig indul egy kályha- és kazánprogram a gázfűtés kiváltására.

Ahol van rá lehetőség, segíteni kell az embereknek, hogy le tudjanak jönni a gázról

– fogalmazott Orbán Viktor. Elmondása szerint újraindítják a Mátrai Erőmű már leállított termelőkapacitásait, betilották a tűzifa kivitelét és meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszén bányáinkat. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát