1 hónapja

14 megyére adtak ki riasztást, durván változik az időjárás

Nem árt, ha felkészülsz!

Szerző Ripost

Ha eleged volt már az elmúlt időszak kánikulájából, akkor most a te napjaid következnek. Hidegfront érkezik, ami meghatározza a következő napok időjárását. 

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatar és felhőszakadás miatt is a fél országra riasztást adott ki csütörtökre. Sárga fokú figyelmeztetés van érvényben Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére. Pénteken egy kicsit áttevődik az első fokú riasztások helyszíne az ország északi részébe. Akkor Pest, Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében várhatók zivatarok, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala megyére pedig a nagy erejű széllökések miatt adtak ki riasztást. 

Csütörtökön napközben északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól a Dunántúlon több helyen, máshol elszórtan alakul ki eső, zápor, zivatar. Az északnyugati szél is megerősödik. 25 és 30 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken a gyakran erősen felhős égből elsősorban a Dunától keletre fordulnak elő záporok, zivatarok. Az északnyugati szél többfelé lesz erős. 22 és 27 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

A hétvégén is gomolyfelhők zavarják a napsütést. A reggeli és az esti órákban valószínű inkább elszórt zápor. Az északnyugati szél erős marad. 25-28 fok körüli értékeket mérhetünk – áll a Köpönyeg.hu előrejelzésében.

Az erős hidegfronti hatás szervezetünket is megterheli. A szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, valamint a stroke kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az epilepsziás jellegű rosszullétek gyakorisága is megnőhet, a krónikus betegségek tünetei, így például az ízületi fájdalmak is felerősödhetnek – figyelmeztet dr. Pukoli Dániel a Köpönyeg.hu meteorológiai portálon.

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A szuperszexi sportolónő zuhanyzós fotói meghódították a világhálót - képek

origo.hu

Újabb abszurd ukrán bejelentés: szerintük így nyerhetnek

borsonline.hu

Kiderült: ismert sportoló apja halt meg a buszmegállóban történt tragédiában

mandiner.hu

Új ukrán tákolmány: harci limuzin (videó) (videó)

ripost.hu

Elképesztően egyszerű trükk, így készül a tökéletes palacsinta

hirtv.hu

Magyar Hírlap: Örülhetnek a pedagógusok, nagyon komoly tanáribér-emelés jöhet

borsonline.hu

Duzzadó botrány: Nem akárki kelt Berki Mazsi védelmére

origo.hu

Ezeket a magyar filmeket ajánlja Janklovics Péter

ripost.hu

Se bugyi, se más, teljesen meztelenül mutatja meg buja idomait a tüzes vérű színésznő

ripost.hu

Durva fordulatot vesz az időjárás: jégesővel érkezik a zivatar

life.hu

Monogám kapcsolatban, fogamzásgátlás mellett is lehet hüvelyfertőzésed

További cikkek

INSIDER

Támogatás: kiderült, kik kaphatnak kedvezményes áron 4220 kWh áramot

INSIDER

Roham indult a hűtő-fűtő klímáért

INSIDER

Napelemekkel is csökkenthető a rezsi, még lehet pályázni

INSIDER

A világ baráti és ellenséges része is felfigyelt Orbán Viktor dallasi beszédére

INSIDER

Érezd a különbséget: Erre képesek a vonatlegendák a Balatonnál

INSIDER

Friss híreket kaptunk az eltűnt inárcsi anya kereséséről

INSIDER

Mága Zoltán: A gyűlölet megöli a lelket!

INSIDER

Kukák mögül leselkedett a békéscsabai szatír