Létrehozva: 2022.06.30.

Hatalmas mérföldkőhöz ért az SMA-s Levi - videó

A kisfiú mindent megtesz, hogy fejlődjön.

Szerző Ripost

Az SMA-val küzdő Levit egy ország ismerte meg akkor, amikor Zente után neki is gyűjtés indult a méregdrága Zolgensmára, amit meg is kapott. Az életmentő kezelés óta ő is szépen fejlődik, édesanyja pedig szeretettel és csodálattal a szemében figyeli, ahogy nap mint nap egyre ügyesebb a gyermeke. Az állandó fejlesztések meghozták a hatásukat: Levi kitartóan gyakorol, és egyre ügyesebben áll.

Fotó: Facebook

Szinte minden napra tartogat valami újdonságot, apróságot, ami tegnap még nem ment és ma már meg tudja csinálni. A Zolgensma és a fejlesztések napról napra fejtik ki hatásukat, ezt átélni valami hihetetlen

– írta korábban közösségi oldalán az édesanya, aki ezúttal egy friss videóval és egy jó hírrel jelentkezett. 

Egy lépéssel megint előrébb! Segítség nélkül felült! Nekünk ez óriási mérföldkő, 4 évesen sok munkával elértük, hogy Levi önállóan fel tudjon ülni

– mesélte hatalmas örömmel az anyuka.

Zente már sétál – Zente, aki először kapta meg a kezelést, már önállóan lépeget, nincs légzészavara, nem igényel gépi légzéstámogatást, nyelészavar sem lépett fel nála, és a mozgásában, illetve az értelmi képességeiben is sokat fejlődött. Zente útját azóta is figyelemmel követi az ország, hogy összegyűlt neki a pénz a 700 millió forintos gyógyszerre és elsőként megkapta a Bethesdában a Zolgensmát 2019. október 29-én.

Zsombi áll – Tavaly a szintén SMA-val küzdő Zsombi még ülni sem tudott, a kezelés hatására pedig ma már nemcsak szépen ül, de a kezét is magabiztosan használja, egyedül közlekedik a speciális kerekes székkel és háttámasz nélkül megtartja a fejét. Sőt: a kisfiú egy speciális szerkezet segítségével már állni is tud, ami hatalmas eredmény a szülőknek pedig óriási meglepetés volt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin