
kulcsár edina
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő péntek délelőtt tartott kormányinfót.
A jelenlegi helyzet szerint soha nem volt még akkora infláció az euróövezetben, mint a mögöttünk hagyott hónapban. A háború miatt drasztikusan emelkedtek az energiaárak. Magyarország kormánya mindent megtesz az infláció csökkentéséért.
„Minél közelebb van valaki a háborús övezethez, annál nagyobb az infláció. A háborús infláció akkor szűnik meg, ha béke lesz” – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
A már meghozott döntések és szabályozások nélkül 6 százalékkal lenne magasabb az infláció hazánkban. A politikus ismét felsorolta a csütörtökön bejelentett meghosszabbított élelmiszer- és benzinárstopokkal kapcsolatos információkat. Gulyás Gergely elárulta, Brüsszel levélben szólította fel a magyar kormányt a benzinárkülönbségek megszüntetésére, a piaci versenyt azonban nem sérti ez a lépés, így nem terveznek engedni ezen a téren.
Gulyás Gergely azt mondta: a kormány szerint nem kell anyagilag ellehetetleníteni azokat, akik autóval járnak, ha már a főváros úgyis minden eszközzel, úton és módon ellehetetleníteni igyekszik őket.
Hozzátette: sem a kormánynak, sem polgármestereknek, még liberális polgármestereknek sem javasolja, hogy életvezetési tanácsokat adjanak. Mindenki a jogszabályok betartása mellett úgy él, ahogy neki kényelmes. Szabadság van – jelentette ki.
„Magyarország nem támogatja a gázembargót és a globális minimumadót sem” – nyomatékosította Gulyás Gergely.
A politikus arról is beszélt, hogy jövő hét pénteken lesz uniós csúcstalálkozó. Az unió egysége fontos, de csak olyan szankciókat fognak támogatni, amik nem fájnak jobban Európának, mint a szankcionálandó félnek.
„Továbbra is vissza kell térni a versailles-i konszenzushoz, a gázszállítás további korlátozása nagyon negatív hatást gyakorolna az unió gazdaságára. Beruházás-ösztönzésre és adócsökkentésre van szükség, csak így lehet megvédeni az eddigi eredményeket” – mondta Gulyás Gergely.
Folyamatban van a fogyasztóvédelmi eljárás a Ryanairrel szemben. Gulyás Gergely elmondta: két ponton is hibádzik a Ryanair érvelése a különadóval szemben. A Ryanair esetében mindenki forduljon a fogyasztóvédelmi hatósághoz, ha át akarja a cég hárítani a terhet.
A többi területen is figyeli a kormány az esetleges áthárítást. A K&H Bank esetében is fogyasztóvédelmi eljárás indul.
Gulyás Gergely cáfolta a sajtóban megjelenteket arról, miszerint Pintér Sándor belügyminiszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen arról beszélt, hogy nem lesz béremelés, sőt, a humánszféra örüljön, ha nem sújtják elvonásokkal. A politikus kijelentette: nem volt erről szó az eseményen.
A pedagógus-béremelés kapcsán hozzátette: „Az uniós forrásokból háromszor 10 százalékot tudunk emelni 2024-ig, efelett hazai források kellenének.”
Az ellenzék mindent megtesz, hogy a tanárok és az orvosok béremelését blokkolja, miközben néhányan EP-képviselőként havi ötmillió forintot keresnek.
„Ez szerintem felháborító” – mondta.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: álhír, hogy a kormányhivatalokban leépítéseket terveznek. Hozzátette: nincs szükség leépítésre az államigazgatásban.
A teljes kormányinfót itt nézheted meg: