INSIDER

Szerző Ripost

1 hónapja

Ez okozhatta a belvárosi házomlást?

A BRFK nyomozást indított.

Szerző Ripost

Mint a Ripost megírta, leomlott a VI. kerületi, Jókai utca 1. számú ház tetőszerkezetének egy része hétfőn. Úgy tudni, a balesetben négyen sérültek meg: három ember könnyebben, egy pedig súlyosan. Több autó a roncsok alá került, sokan pánikba estek. Nem csoda, több tonnányi törmelék terítette be a járdát, a porfelhő 20 méter magasra csapott fel, és legalább négy autó használhatatlanná vált.

Fotó: Sandor Bankuti

A szomszédos ház építkezése közben hibázhattak

Az Origo úgy tudja, hogy az omláshoz az vezetett, hogy a szomszédos házra egy plusz szintet akartak emelni, ezért oda egy falat akartak építeni, pont azért, hogy megerősítsék a szerkezetet. A munkálatok közben csúszhatott hiba, ez okozhatta az omlást. Ezt azonban hivatalosan még nem erősítették meg, a pontos ok feltárása még nagyon sok időt is igénybe vehet.

Fotó: Sandor Bankuti

„Pont úsztunk, ugyanis itt a Jókai utcában van egy jó kis terem, amikor megszólalt a riasztó. Azonnal ki kellett jönnünk a medencéből, villámgyorsan felöltöztünk. Akkor persze még nem gondoltam, hogy nagy a baj. Frászt kaptam, amikor kiléptem az utcára és megláttam, hogy mi történt. A porfelhő 20 méter magasra csapott föl. Gyakorlatilag semmit sem lehetett látni" – mesélte egy nő. Barátnőjének egy munkás elmondta, hogy mi történhetett.

Fotó: Sandor Bankuti

„Azt mondták nekem, hogy szakszerűtlen munka folyt itt. Nagyon sajnálom azokat, akik itt laknak, életveszély lehet itt élni. Nem is értem, hogy hogy történhet ilyen" - mondta.

Fotó: Sandor Bankuti

Egy fiatal nő, aki az utcában dolgozik pont a raktárban volt, amikor az egész történt. Azonnal az utcára futott, hogy megkérdezze, mi történt.

„Amikor kiléptem, alig lehetett látni a nagy portól. Pillanatok alatt kiértek a mentők és ellátták a sérülteket" - mondta.

Fotó: Sandor Bankuti

A BRFK foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított nyomozást. Azt, hogy pontosan mi történhetett, szakértők bevonásával vizsgálják.

Fotó: Sandor Bankuti

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem késett Bíró Ica mocskolódására Schobert Norbi válasza

origo.hu

Az Onlyfans-modellt vádolják barátja meggyilkolásával Floridában - videó

mindmegette.hu

Így lesz habkönnyű, magas és szellős a piskóta: íme a tökéletes recept

hirtv.hu

Félóráig halott volt, ébredése után sokkoló üzenetet hagyott a családanya

ripost.hu

„Az angyalok vigyázzanak rád!” – szívfacsaró sorokkal búcsúzik a halálra nyomott 5 éves fiától az anya

mandiner.hu

Sziget: Lezuhant egy artista a cirkuszsátornál

mandiner.hu

Küzdenek az orvosok a Szigeten lezuhant artista lábáért

mindmegette.hu

Nem hiszed el, hogy eszi Erzsébet királynő a hamburgert

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

ripost.hu

A cukkinit nem lehet megunni! Édesen és sósan is finom

ripost.hu

Először beszélt felesége haláláról a TV2 egykori sztárja

ripost.hu

4 csillagjegy, akik mágnesként vonzzák magukhoz a pénzt

További cikkek

INSIDER

Aprólékosan megtervezték az idei tűzijátékot, kiderültek a részletek

INSIDER

Támogatás: kiderült, kik kaphatnak kedvezményes áron 4220 kWh áramot

INSIDER

Roham indult a hűtő-fűtő klímáért

INSIDER

Napelemekkel is csökkenthető a rezsi, még lehet pályázni

INSIDER

Újabb darázstámadás: azonnal rohantak a kórházba a menyasszonnyal

INSIDER

„Az angyalok vigyázzanak rád!” – szívfacsaró sorokkal búcsúzik a halálra nyomott 5 éves fiától az anya

INSIDER

Nem hiszed el, hányan vigyáznak a bulizókra a Szigeten

INSIDER

Izgalmas autós üldözés: így ért véget a 16 km-en át tartó hajsza – videó