2 hónapja

Megházasodott a meggyilkolt soroksári futónő özvegye

Kilenc évvel a tragédia után egy testépítő hölgyet vett feleségül. Korábbi felesége gyilkosát tavaly októberben ítélte a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre.

Újra rátalált a szerelem Kardos Lajosra, aki hosszú évekig a poklok poklát élte át, miután feleségét meggyilkolták. A 36 éves Kardosné Gyurik Krisztina 2013. szeptember 25-én indult futni Soroksáron, ekkor megtámadták, brutálisan megverték és megerőszakolták, majd egy zsineggel megfojtották. Gyilkosa ellen hajtóvadászat indult, a tettes fejére ötmillió forintos vérdíjat is kitűztek, a rendőrök 5 év alatt több mint 391 tanút hallgattak ki és több, mint 1500 DNS-mintát vizsgáltattak meg, mire eredményre vezetett a nyomozás. Közben kiderült, hogy a nőnek halála előtt lett egy szeretője, az özvegynek a kínzó gyász mellett ezt is fel kellett dolgoznia.

Kardosné Gyurik Krisztinát 2013-ban ölték meg (Fotó: Facebook)

Az ügy végül 2018-ban vett fordulatot, ekkor akadtak a gyilkos nyomára. Bár az elkövető, R. Szilveszter már a brutális gyilkosság elkövetése után pár héttel a sopronkőhidai börtönbe került betörések miatt, DNS-mintát csak később vettek tőle. Ez, csakúgy mint a nyál- és ondómintája is megtalálható volt az áldozat testén, és a megfojtásához használt kötélen is. R. Szilvesztert végül 2019-ben helyezték vád alá, tavaly októberben pedig első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az ügy hamarosan másodfokon folytatódik majd, mivel az ügyész azért fellebbezett, hogy 35 évig semmiképpen se bocsájthassák feltételes szabadságra a férfit, a vádlott és védője pedig részben enyhítésért, részben felmentésért nyújtott be fellebbezést.

R. Szilveszter életfogytiglani börtönbüntetését tölti (Fotó: Bors)

Az özvegy, aki többször is elmondta, hogy ő alig kap valami információt a rendőrségtől, 2020-ban azzal állt elő, hogy felesége gyilkosát az egykori szerető (aki azóta elhunyt), bérelte fel. „Egyre inkább az az érzésem, hogy Kriszti gyilkosa nem saját elhatározásából cselekedett. Kijelentésemet tényekkel is alá tudom támasztani. Az a nyomozók számára sem kérdés, így sajnos, nekem is el kell fogadnom, hogy a feleségemnek szeretője volt. Az is biztos, hogy a halála előtti két napban randevúzott ezzel a valakivel, de érzésem szerint szakítani akart vele” – fogalmazta meg véleményét Kardos pár éve a Blikknek.

Úgy tűnik, a férfire sok év után újra rátalált a szerelem, május elején pedig feleségül is vette új választottját. A dolog egyik legnagyobb érdekessége, hogy Kardos Lajos, aki 24 évvel ezelőtt testépítő versenyeken vett részt, egy testépítő hölgybe szeretett bele. Sebestyén Ágnes, aki a házasságkötéskor felvette férje nevét, így ma már Kardos Ágnesnek hívják, 42 évesen döntötte el, hogy fitnesz- versenyző lesz, azóta sikert sikerre halmoz. A most 50 éves nő volt már Európa-bajnok, 2018-ban a Wabba világbajnokságon pedig a második helyet szerezte meg „Miss Fitness” kategóriában.

„Ez a sport számomra egy életforma, mondhatni a családomon és a munkámon kívül ez az életem. Én úgy érzem, hogy ez a sport mintha nekem lett volna kitalálva, a szigorú szabályaival, a lemondásaival és a sikereivel egyetemben. Bízom benne, hogy még sok-sok évig ezt csinálhatom” – nyilatkozta a nő pár éve a hireink.hu oldalnak. Közösségi oldalán viccel is azzal, hogy több mint két évtizede még ő rajongott az akkor testépítőként versenyző Kardosért, ma pedig már Kardos rajong érte. A mára már házaspárnak nem meglepő módon a közös edzés a leggyakoribb időtöltése.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Diósgyőri szurkolók ezreit kínozza a legendás DVTK szereplése

borsonline.hu

Kivillanó popók, ringó mellek: ilyen a divat a Sziget fesztiválon

life.hu

Az esküvőn állt bosszút a vőlegény: a menyasszony összefeküdt a sógorával

mandiner.hu

Volt szlovák miniszterelnök: csak szegény rokonoknak nézünk ki Magyarország mellett

ripost.hu

Szabó Zsófi megvillantotta, amije van: a Szigeten buliztak a magyar sztárok

hirtv.hu

Curtis: Keressük a képen látható patkányt!

borsonline.hu

15-ször robbant a kéj, mielőtt a szülők rájöttek, hogy diákjával szexel a tanársegéd

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2022. augusztus 15-22.: a Bak nagy változásokon megy át, az Oroszlán rátalál az igazira

ripost.hu

Rengő keblek és kivillanó popók: ilyen a divat a Szigeten

ripost.hu

Októberig ontja virágját a muskátli, ha így gondozod nyár végén

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

ripost.hu

Sziget Fesztivál: Ki a legdögösebb magyar híresség?

További cikkek

INSIDER

Erdőkért felelős államtitkár: ezután is szabályozott keretek között fog zajlani a fakitermelés

INSIDER

Rezsicsökkentés: újra divatba jött nagyanyáink sparheltje

INSIDER

Aprólékosan megtervezték az idei tűzijátékot, kiderültek a részletek

INSIDER

Támogatás: kiderült, kik kaphatnak kedvezményes áron 4220 kWh áramot

INSIDER

Most jött: a Dunába ugrott egy 22 éves fiatal a Szabadság hídról

INSIDER

Súlyosan lebetegedett „Hide the Pain Harold”, így érzi magát a koronavírus után

INSIDER

Csaknem húszezren érkeztek Ukrajnából szombaton

INSIDER

Bármikor leszakadhat az ég: citromsárga riasztást adtak ki az egész országra