1 hónapja

Nincs több átverés, kiderül az igazság az online vásárlásokról

Tavaly már 1203 milliárd forintért vásároltak online a magyarok, ami a koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest brutális eredmény.

2021-ben Magyarországon az online kiskereskedelemi piac 1203 milliárd forintos forgalmat generált, ami 10,4 százaléka az éves kereskedelemnek. Bár a tavalyi évben kicsit visszavett az online vásárlások lendülete, de még így is kétszer gyorsabb volt, mint a világjárvány előtti években. Éppen ezért volt szükség arra, hogy az online kereskedelemmel kapcsolatos kutatásokban ne legyen semmi átverés, és az adott elemzés ne csak arra szolgáljon, hogy egy-egy piaci résztvevő fényezhesse magát.

Fotó: pixabay.com

Ezért döntött úgy az online kiskereskedelmi szektort összefogó szakmai szervezet, az Ecommerce Hungary, hogy auditálási rendszert indít a területet érintő kutatásokra és adatalapú kommunikációra vonatkozóan, és létrehozták az ECH Piackutatói Partner Programot.

„A programban a feltételeknek megfelelő partnerek, piackutató vállalkozások egyes kutatásai kaphatják meg a “ECH Approved” logót és használhatják azt a konkrét kutatás kommunikációjában. A támogatásunkhoz négy feltételnek kell megfelelni: a program partnerei független piackutató vállalkozások lehetnek, a kutatóknak az ekereskedelmi szektor egészét kell rendszereresen mérniük, elemezniük, a partnereknek legalább 5 éves tapasztalattal kell rendelkezniük a e-kereskedelem teljeskörű felmérésében, valamint az Ecommerce Hungary elnöksége rendelkezésére kell bocsátaniuk a kutatásuk módszertanát is. Célunk, hogy az átlagos olvasó hiteles információkkal találkozzon, ezzel erősítve a bizalmat az online vásárlás iránt” – mondja Györke Zoltán, az Ecommerce Hungary Nagyvállalati Tagozatának vezetője.

A tavalyi, 1203 milliárdos forgalomról szóló elemzést már egy ilyen partner, a GKI Digital végezte, így a kutatás teljesen megbízható.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt egy raktárépület Angyalföldön

origo.hu

Bizarr!! Elkészült az emberihús ízű hamburgerpogácsa

metropol.hu

„Mutter kiszabadult!” – így még tuti nem láttad Majka feleségét – Videó!

vg.hu

Megvan az első ország, amely vadászgépet adna Ukrajnának

metropol.hu

Nem fogsz hinni a szemednek! Ő Majoros Hajnalka hasonmása – Fotó!

borsonline.hu

Megrázó részletek a diósjenői gyilkosság helyszínéről: a nagynéni végignézte, ahogy kihantolják a kislány csontjait

astronet.hu

Péter története – személyiségvesztés vagy megszállás?

ripost.hu

Forró videó: Ezt művelte a hotelszobában Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

Magyar lányt vett feleségül a futballsztár Pellé

ripost.hu

Las Vegasban villantotta meg tökéletes testét Szandi - Fotó

ripost.hu

Hűha, a bikinis Zimány Lindánál nem látsz ma szexibbet!

További cikkek

INSIDER

10+1 tanács, ami segít megvédeni a gyerekeket az internetes veszélyektől

INSIDER

Elképesztő! Megmutatjuk, mi mindent rejt egy gyermekmentő rohamkocsi

INSIDER

Szijjártó: Magyarországnak a béke az érdeke

INSIDER

Tállai András: nyolc havi nyugdíj után jár az emelés júliusban

INSIDER

„Láttam az egyik lány csontjait” - megszólalt a diósjenői tragédiáról a nagynéni

INSIDER

Felszúrta a garázda karját a mellére a salgótarjáni férfi

INSIDER

Mind erre vártunk: érkezik a hidegfront, ami véget vet a hőségnek

INSIDER

Diósjenőn eltűnt lányok: megszólalt a szexragadozó nevelőapa édesanyja