Létrehozva: 2022.05.24.
Módosítva: 2022.05.24.

Bűncselekményből származhatnak az ukrán nő átcsempészett milliárdjai, az egészet bukhatja

Jó eséllyel bukni fogja a közel tízmilliárd forintnyi dollárt és eurót az ukrán politikusfeleség, aki néhány hete több bőröndnyi készpénzt próbált meg behozni a határon Magyarországra. Igor Kotvitszki hitvesét, Anasztázia Kotvitszkát a magyar határőrök kapcsolták le.

Szerző rp

29 millió dollárt és 1,3 millió eurót próbált átcsempészni márciusban Tiszabecsnél Igor Kotvitszki modellszépségű, állapotos felesége néhány héttel ezelőtt. Az átszámítva csaknem tízmilliárd forintnyi készpénzzel Anasztázia Kotvitszka lebukott, a határőrök pedig lefoglalták azt, és eljárást indítottak az asszony ellen.

10 ezer euró felett be kell jelenteni

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a harkivi születésű, de Kijevben élő asszony mit szeretett volna kezdeni az átlagember számára temérdek pénzzel, de a kijevi ügyészség már közölte, hogy a bankók bűncselekményből származnak.

Hungarian border money smuggling
Fotó: Profimedia

Berényi András ügyvéd rávilágított: természetesen semmi sem tiltja, hogy valaki készpénzt hozzon az országba, de 10 ezer euró felett a szándékot jelenteni kell a határon, és igazolni kell a származását.

"El kell mondani, hogy honnan van, miből van, és be kell mutatni a papírokat" – magyarázta a jogász. Anasztázia Kotvitszka ezeknek a kötelezettségeknek nem tett eleget, vélhetően úgy gondolta, hogy simán átcsúszik majd az ellenőrzésen. Tévedett. A pénz jelenleg a Magyar Nemzeti Banknál van letétben. Ha a volt politikus felesége utólag mégis bebizonyítja, hogy a pénz nem bűncselekményből származik, visszakövetelheti ő vagy a családja.

Ennek a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint nincs nagy valószínűsége, hiszen a hivatalos ukrán álláspont szerint a házaspár nem törvényes úton jutott a rengeteg pénzhez.

Vissza kell majd adni

"Ha Ukrajnában az üggyel összefüggésben büntetőeljárás indul, és végül meg is állapítják a bűnösséget, Magyarország a pénzt hiánytalanul átadja az ukrán államnak" – magyarázta Berényi. Jelenleg ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

Hungarian border money smuggling
Fotó: Profimedia

Uránban utaztak

Igor Kotvitszki nevét szinte egész Ukrajna ismeri: az 52 éves férfi multimilliomos, akinek kezében iszonyú hatalom összpontosult, hiszen Ukrajna szinte teljes uránkészlete az ő tulajdonában van.

Igor a feleségét, Anasztáziát azok után indította útnak egy Opellel és a készpénzzel degeszre tömött bőröndökkel a magyar határ felé, hogy uránbányáikat az oroszok az invázió első napjaiban elfoglalták.

Nemcsak vagyonuk, de veszteségeik is hatalmasak voltak, hiszen az urán piaci értéke az aranyéval vetekszik.

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra