Létrehozva: 2022.05.19.

Ez vár idén a nyaralókra az orosz-ukrán háború miatt

Két éve a koronavírus-járvány, most pedig az orosz-ukrán háború rontja az idegenforgalom esélyeit. A Ripost annak járt utána, milyen hatása lehet a konfliktusnak a turizmusra.

A turizmust az ág is húzza. Az ágazat két éve szenved a koronavírus miatti lezárásoktól, most pedig az orosz-ukrán háború vetít sötét árnyat az idei év várható teljesítményére. A konfliktushoz legközelebbi országok képviselőitől érdeklődtünk, mire számítanak.

A kép közepén Sonja Jelínková (Fotó: Ripost)

Szlovákiának nagyon rövid a határa Ukrajnával, mindössze 76 kilométer, de így is rengeteg menekült érkezett a túloldalról. Én a múlt héten jártam a Magas-Tátrában, ott már nem hallottam orosz és ukrán beszédet, csak magyart, csehet, lengyelt és horvátot. Igaz, Oroszország már régen bezárt a Covid miatt. Én azt remélem, hogy ez a konfliktus hamar véget ér, mert különben hiába lélegeznénk fel most két év után, hogy vége van a járványhelyzetnek, ha újabb dolog riasztja el az embereket az utazástól. Az egyetemen az idegenforgalmi szakon azt tanították, hogy a turizmus legfontosabb feltétele a béke 

− hangsúlyozta Sonja Jelínková, a Szlovák Turisztikai Képviselettől. 

A pult mögött Lukács Andrea (Fotó: Ripost)

A lengyel–orosz viszony amúgy sem volt túl jó, ezt csak tetézte, amikor Katinynál lezuhant a lengyel kormánygép az államfővel a fedélzetén, és oroszokat sejtettek a tragédia hátterében. Ezért érthető a lengyelek aggodalma és az a pánikállapot is, hogy az orosz támadás után hosszú sorok kígyóztak a lengyelországi bankok előtt, miután a pénzautomatákat már teljesen kiürítették. Ez a helyzet most talán még súlyosabb, mint amikor két éve a koronavírus felütötte a fejét. És úgy gondolom, hogy nem utazásra akarják költeni a kivett pénzüket

− fejtette ki véleményét Lukács Andrea Lengyelország színeiben. 

Fotó: Ripost

Lengyelország után Romániába érkezett eddig a legtöbb menekült, viszont Románia meg átengedi az Ukrajnába szánt fegyvereket és a NATO-haderőket. Januárban még azt sem mondtam volna, hogy háború lesz, most meg már az is kérdéses, nem kerülünk-e bele a konfliktusba. Ez az egész nyilván rányomja a bélyegét az idegenforgalomra, ahogy az oroszországi lezárások és az ő utazási tilalmuk is jelentősen érinteni fogja a turizmust

− vélekedett Szabó Károly a Székelyföld képviseletében. 

Fotó: Ripost

Két éve ilyentájt a Covid miatt volt nagy csökkenés, és most az láttuk a piacon, hogy elindult az utaztatás, megkezdődtek a foglalások, így egy intenzív turistaforgalmú évnek néztünk volna elébe, de ennek a most kitört háború miatt nyilván lőttek. Törökországban ugyanis korábban nagyon nagy szeletet képviselt az orosz és ukrán beutazó forgalom, biztos vagyok benne, hogy ennek a hiányát nagyon meg fogják érezni. Egyéb irányokból is 30 százalékos visszaesést hallottam a nyaralóturizmusban. Bízom benne, hogy ez a konfliktus nem terjed át máshova, és akkor az európai turistaforgalom legalább megmarad

− fejezte ki reményét Törökország képviselője. 

Fotó: Ripost

Kirgizisztán volt szovjet utódállamként valóban közel van Oroszországhoz, de Kazahsztán és Üzbegisztán közbeékelődik, így nincs közvetlen határunk. Persze jöttek orosz turisták is, de nem voltak sokkal jelentősebb számban, mint más országokból. Mi nyitva tartjuk a határainkat mindenki előtt, és reméljük, hogy jönni is fognak, függetlenül attól, hogy ezer kilométerrel odébb háború dúl

− bizakodik a Türk Államok Szervezetét képviselő kirgiz utazásszervező. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten