6 hónapja

Több rendőr is megsérült: így tudták csak megfékezni a bajonettel támadó borsodi férfit

A férfi úgy döntött, nem adja meg magát a házánál megjelent rendőröknek.

Mintha csak egy akciófilm elevenedett volna meg a borsodi településen, amikor a rendőrök be akartak vinni egy több bűnténnyel is gyanúsított férfit.

A gyanúsított a házba lépő rendőrök elől először eltorlaszolta az egyik szoba ajtaját, s az ablakon át próbált elmenekülni, de a zsaruk körbevették a házat, így új tervvel rukkolt elő. Elővett egy bajonettet és támadásba lendült.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Először egy őrnagyot akart nyakon döfni, aki kitért a penge elől, majd egy másik rendőrt próbált mellkason szúrni, ám az a szúrása sem ért célba – a rendőrök földre vitték, lefegyverezték és előállították a rendőrkapitányságra.

Az intézkedés során két rendőr könnyű sérüléseket szenvedett.

„A nyomozási bíró indoklásában elmondta, a korábbi erőszakos cselekmények miatt folyamatban volt eljárásokban a férfit kóros elmeállapota súlyos, illetve közepes fokban korlátozta abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve e felismerésnek megfelelően cselekedjen, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése estén újabb, hasonló jellegű szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el. Ezért a Debreceni Járásbíróság a letartóztatás végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A gyanúsított esetében nincs meg a feltétele magának az ideiglenes kényszergyógykezelésnek, ám szükséges a férfi pszichiátriai kezelése.

A bíróság végzése nem végleges, az ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be” – közölte a Debreceni Törvényszék.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egykori filmsztárok, akik felismerhetetlenné váltak az évek alatt

origo.hu

Ezt az országot bombáznák először az oroszok, ha kitörne a világháború

borsonline.hu

Komplikációk léptek fel betegsége során, amputáción esett át a Nagy Ő sztárja

mandiner.hu

Zelenszkij most az orosz pilótákat fenyegeti: Mindenkit megtalálunk

life.hu

Nem bírták hallgatni a szomszédok a hangosan szexelő párt: figyelmeztetést kaptak (18+)

hirtv.hu

Tizenhét körözött kamiont foglaltak le a rendőrök Nagylakon és Csanádpalotán

magyarnemzet.hu

Hordágyon vitték el a hazai vizes vb hihetetlenül peches játékvezetőjét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. június 27.: A Nyilas váratlan segítséget kap, a Halak elsimítja az ellentéteket

ripost.hu

Árulkodó lesifotó készült Pécsi Ildikó fogadott fiáról és az Exatlon bombázójáról

ripost.hu

Egyre durvábbak a magyar leánybúcsúk

ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek szerelmet hoz a Rák jegyébe lépő Vénusz júliusban

ripost.hu

Tóth Andi levetkőzött, rajongói nem térnek magukhoz - itt a vadító képsorozat

További cikkek

INSIDER

Jobbik-botrány: 2 milliós fizetést ad élettársának Jakab Péter a parlamenti frakció pénzéből

INSIDER

Tovább üldözi Karácsony Gergely az autósokat

INSIDER

Vérlázító! Szörnyen kellemetlen helyzetbe hozták Rusvai Miklóst

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: A béke az egyetlen megoldás, a háborúnak mielőbb véget kell érnie

INSIDER

Öngyilkos akart lenni a 13 éves Korina, mert bántalmazták az iskolában

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az országos tisztifőorvos: ez mindenkit érint

INSIDER

Kiadták a másodfokú riasztást: ez vár ránk a héten

INSIDER

Erre jobb lesz felkészülni: 40 fok közeli meleg is lehet a jövő héten