2 éve

Lesz magyar vakcinaigazolvány!

A Ripost úgy értesült, hogy könnyen elképzelhető: sok helyre, főleg tömegrendezvényekre csak azok mehetnek majd be, akik be vannak oltva koronavírus ellen vagy átestek már a fertőzésen.

Lesz olyan koncert, focimeccs vagy konferencia, amit nem látogathat olyan ember, aki nincs beoltva. Ez igaz lehet több utazási célpontra is. Az oltottság igazolásához egy digitális egészségügyi útlevélre lesz szükségünk. A belügyminisztérium már kifejlesztette ehhez a technikai hátteret is.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Az oltás nem kötelező és még az sem derült ki pontosan, hogy milyen előnyökkel jár, ha be vagyunk oltva, viszont a vakcinaútlevélre szükség lesz az oltottság igazolásához.

Budapest, 2021. január 5.
Nádasdi Zsófia gyógyszerész mutatja oltási lapját, miután megkapta a Pfizer-BioNTech vakcinából készült koronavírus elleni védõoltást a Szent László Kórházban 2021. január 5-én.
MTI/Kovács Tamás

„Az oltási könyv nagyon fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban„ – mondta Gulyás Gergely decemberben egy kormányinfón.

Már decemberben meglebegtették a vakcinaigazolványt

„Egészen biztosan lesznek ilyen szabályok, nemcsak Magyarországon, hanem Európában mindenütt, tehát az oltási könyv az útlevél vagy a személyi igazolvány mellett szerintem egy fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban. Majdnem biztos, hogy légitársaságok is fognak ilyen szabályokat előírni, Magyarországon és külföldön egyaránt lehetnek ilyen szabályok” - magyarázta egy kormányinfón a miniszterelnökséget vezető miniszter.

A jővőben akár koncertek, rendezvények látogatóitól is kérhetik a digitális vakcinaigazolványt. (Photo by Patricia J. Garcinuno/Getty Images)

A rendezvényszervezők is kérhetik

Mivel a nagyobb rendezvények látogatásához a szervezők elvárhatják, hogy a részvevők legyenek beoltva, szükséges ennek igazolása is. A Ripost információ szerint már készül a magyar vakcinaútlevél.

„Digitális vakcinaigazolást adna a kormány azoknak, akik már átestek a koronavíruson, vagy beoltatták magukat„ – mondta Orbán Viktor még karácsony előtt.

Egyelőre nem részletezte, milyen technológiai megoldással és szabályozással fogják bevezetni, de már megnézte a próbaverziót, amit Magyarország saját polgárainak fog elkészíteni.

„Az igazolvány arról szól, hogy birtokosai védettek, illetve ők már nem fertőznek meg senkit. Ez összhangban van az Európai Unió azon törekvésével, hogy egy ilyen digitális útlevelet is létrehozzunk. Ennek az első verzióját most a Belügyminisztérium kifejlesztette” – magyarázta a miniszterelnök még decemberben.

Már külföldön is készülnek az applikációk

A vakcina beadatásának igazolásához digitális egészségügyi útlevélre – egyfajta nemzetközi oltási könyvre – lehet szükség– írta az Euronews is. Ezt legegyszerűbb applikációval megoldani. Számos vállalat és technológiai csoport már most készít ilyen alkalmazást.

A Common Pass nevű applikáció már úgy hirdeti magát, hogy nemsokára letölthető. Többek közt a Lufthansa és a Swiss Airlines már szerződést kötött az applikáció fejlesztőivel.

Koncertre csak igazolással

A Ticketmaster koncertek előtt ellenőrizni fogja, hogy a résztvevők megkapták-e az oltást. A Billboard szerint telefonos applikációt fognak bevezetni, melybe be lesznek vezetve az egészségügyi adatok. Ők az oltásigazolás mellett a negatív tesztet is el fogják fogadni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: halálos betegségek szabadulhatnak el Ukrajnából

borsonline.hu

Itt a drámai fordulat VV Fanni ügyében: " sokat kellett várni erre a pillanatra"

mandiner.hu

Közelebb léptünk a világháborúhoz? Kadirov nyíltan eldicsekedett azzal, hogy kínai páncélozott Tigrisek mennek a frontra

ripost.hu

Újabb bizonyítékot találtak az eltűnt Madeleine ügyében

origo.hu

Előkerült Curtis, így magyarázkodott az eltűnéséről

mindmegette.hu

Ezután te sem fogod kidobni a maradék lekvárt! Így használd fel és egy csepp sem veszik kárba

ripost.hu

Mentőt hívott magára az Omega zenésze

life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

ripost.hu

Szörnyű hír terjed a neten Majkáról, kétségbe estek a rajongók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kötelező akciózás: A boltok többsége akár 20-50 százalékos kedvezményt is biztosít

INSIDER

Szörnyű hírt kaptak a frontérzékenyek: ez vár rájuk az elkövetkezendő években

INSIDER

Kisokos: itt a 10 legfontosabb tudnivaló az ország- és vármegyebérletekről

INSIDER

Ők akadályozzák Brüsszelben a pedagógusbér-emelést

INSIDER

"Imádkozzanak Bíborkáért" - lélegeztetőre került a 3 éves kislány

INSIDER

Csökkenhetnek a várólisták: újabb kórházban végeznek térd- és csípőprotézis műtétet

INSIDER

Vizsgálatot indított a Médiatanács az Apple TV+ tartalmai miatt

INSIDER

Rendkívüli baleset: Egy felfújható labdában repült a 9 éves kisfiú a fák felett!