Létrehozva: 2018.04.08.

Felfüggesztették Káposztásmegyeren a szavazást: 100 szavazólapról kihúzták a Fidesz jelöltjét

100 szavazólapot nyomtattak ki úgy, hogy a kormánypárti jelölt neve át van húzva.

Korábban megírtuk, hogy Fricz Tamás politológus feleségével Újpesten szavazott, miközben arra lettek figyelmesek, hogy Zsigmond Barna Pál, Fidesz-KDNP-s jelölt neve le van húzva a szavazólapról.

Az Origo úgy tudja, hogy Káposztásmegyeren történt az az eset, amiről Fricz Tamás politológus beszámolt. Információik szerint szándékos csalás történhetett. Ezt látszik alátámasztani, hogy 100 olyan lapot nyomtattak ki, amelyiken a Fidesz-KDNP-s jelölt, Zsigmond Barna Pál neve át lett húzva. Gyanúra adhat okot, hogy csupán a harmincadik szavazólapnál vették észre a „hibát", a szavazatszámláló bizottság tagjai addig egyáltalán nem jelezték a megjelenteknek a dolgot.

Megerősítésre került az a korábbi információ, miszerint felfüggesztették a szavazást.

Nemcsak a „módszer" miatt, hanem amiatt is meredek a történet, mert a baloldal megosztottsága miatt bármi előfordulhat a körzetben. Így könnyen lehet, hogy Zsigmond Barna Pál lesz a ma este újpesti nyertese. Ha azonban tömegesen fordulnak elő az ehhez hasonló akciók, akkor a választás tisztasága erősen megkérdőjeleződhet.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő háború döntést hozott Nagy-Britannia

origo.hu

Megrázó kettős gyilkosság Diósjenőn - szexuálisan zaklatta nevelt lányait, aztán mindkettőjüket megölte

life.hu

Fürdőkádban mosta meg a műfenyőjét: gyűlölködők hada gúnyolódik rajta

vg.hu

Az akkumulátorok élettartartama javítható egy ügyes fogással

metropol.hu

Óriási bajban a Fradi, Dibusz megmondta a magáét

vg.hu

Új üzemanyagárakat hirdettek meg a magyar kereskedők: komoly árcsökkenés lép életbe szerdától

origo.hu

Itt van Amerika legújabb háborús terve

mindmegette.hu

Egész eddig rosszul használtad a tésztaszűrőt! Fogadjunk, hogy ez a módszer még eszedbe se jutott

origo.hu

Milyen egy gyerekszobába szánt okostévé? (x)

life.hu

Ajándékozási kisokos karácsonyra: ha tutira akarsz menni, ezeket tedd a fa alá(x)

kvizjatek.mandiner.hu

Játsszon kvízjátékunkkal és jusson el ön is páros belépőink egyikével Mága Zoltán XVI. Budapesti Újévi Koncertjére!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Illegális bádogváros Budapest közepén! Több száz hajléktalan él a Városliget melletti bozótosban

INSIDER

Tíz érdekesség a Nobel-díjas Krausz Ferencről, amit kevesen tudnak

INSIDER

Nyolc érdekesség, amit kevesen tudnak Karikó Katalinról

INSIDER

"Kaptam egy küldetést" - mondja Kardos atya, akinek kezet csókolt Ferenc pápa

INSIDER

Őrjöngenek a felhasználók: nagy a baj a Messenger újításával

INSIDER

„Ezerszeres fájdalmat kívánok annak, aki hallgat” - 19 éve keresi nyomtalanul eltűnt fiát a szerencsi édesanya

INSIDER

Világsztárok költöztek be a Zene Házába

INSIDER

Újabb megdöbbentő leleplezés: Apáti Bence lebuktatta Elon Muskot