Krausz Gábor
Nemrégiben írtunk két DJ-ről, akik hazai viszonylatban példátlan módon estek egymásnak a közönség szeme láttára. Regán Lili és Metzker Viki párharca habár véget ért, a kék hajú DJ ismét furcsa helyzetben találta magát. Mondjuk ki, rajta köszörüli a nyelvét az internet népe.
Regán Lili, a pécsi származású lemezlovas, az elmúlt időszakban nemcsak zenei sikereivel, hanem a hazai DJ szakma egyik legnagyobb botrányával is a figyelem középpontjába került. A februári LHL Fesztiválon Jászberényben Lili harmadszor is elnyerte az „Év DJ-je” címet. Az örömöt azonban beárnyékolta egy váratlan konfliktus Metzker Vikivel. A két DJ közötti félreértés a színpadi váltás körül alakult ki, ami heves szóváltáshoz vezetett. A vita során állítólag Viki megkérdőjelezte Lili jelenlétét a pultban, mire a fiatalabb lány visszakérdezett, miért fontos, kit vált le. A helyzet odáig fajult, hogy a Rádió 1 is közleményt adott ki, hangsúlyozva a kölcsönös tisztelet fontosságát a munkatársak között.
Alig telt el szűk két hónap a botrány óta, de már érkezett is a következő, amin lehet csámcsogni. Regán Lili ugyanis a Luxoya szegedi rendezvényén lépett fel, ahol finoman szólva sem voltak elájulva az év DJ-nek megválasztott lemezlovas szakmai arzenáljától. Egyesek azt találgatják, hogy jövőre talán a „szomszéd néninek” is illene beneveznie, mert ennyit talán ő is tud, de a teljesség igénye nélkül íme néhány markáns vélemény.
“Ezt a videót lehetne csatolni a gagyi szó mellé az enciklopédiába” – írta egy kommentelő.
Ha van kellemetlen helyzet.... Ez egy általános iskolai farsang?
– szólt a költői kérdés egy másik hozzászólótól.
Az emberek egyöntetű véleménye szerint a népszerű lemezlovas elhozta a Rádió 1-es lejátszási listát pendrive-on és próbált úgy csinálni olykor a gombok csavargatásával, mintha bármit is befolyásolt volna a kész mixen. Nem csoda, hogy sokaknak egyből bevillantak a nosztalgikus emlékeik a sulibulikról, amikor pár percig mindenki élvezhette milyen a DJ-nek járó rivaldafényben sütkérezni. Nem hisszük, hogy sokáig bánkódik az eset miatt, hiszen Regán Lili férje oldalán kicsattan a boldogságtól.