Orbán Viktor: nem időszerű Ukrajna EU-csatlakozása

POLITIK
Létrehozva: 2023.10.03.
Módosítva: 2023.10.03.

„A sok pénzből nem hogy a melleket csináltatnának” – Páros lábbal álltak bele a Gáspár lányokba

Gáspár Evelin és Virág közös fotója újabb indulatokat váltott ki követőikből, többek szerint pénzüket mellnagyobbításra kellene költeni, amivel a természet kevésé áldotta meg őket.

Gáspár Evelin és Gáspár Virág az ország szeme láttára nőtt föl. Már a Győzike show idején is rengetegen bántották őket súlyfeleslegük miatt, ami valljuk be, egy tinédzser életében óriási lelki terhet jelent. Az elmúlt években mindketten komoly munkát befektettek abba, hogy búcsút intsenek a fölös kilóiknak. Evelin korábban beismerte, nehezen birkózott meg a rá irányuló hatalmas figyelemmel, ezt pedig jelentősen megnehezítette testalkata. Volt, hogy emiatt az evésbe menekült, ami újabb témát adott a rosszindulatú internetezőknek. Nem volt ez másképp Virágnál sem. A kisebbik Gáspár lány a Borsnak árulta el, miért döntött az életmódváltás mellett, ami komoly eredményt hozott.

Ösztönzött a testvérem átalakulása, de legfőképp a szerelem. Krisztián egy jó testalkatú, helyes fiú, és nem akarok kilógni mellőle, így lassan egy éve eldöntöttem, hogy lefogyok. 

Eddig húsz kilót adtam le, és még tíz kiló mínusz a terv. 

„Ha azt elérem, akkor nagyon büszke leszek magamra, de egyébként már most sokkal jobban érzem magam a bőrömben” – mesélte korábban Virág.

Idővel a kislányok gyönyörű szép nővé érettek, ezzel egy időben a kilóik elvesztésével a károgók száma is csökkent, míg az önbizalmuk nőtt. Ezt igazolja, hogy ma már egy-egy merészebb ruhadarabot is bevállalnak.

Gáspár Evelin
Bár rengeteget fogyott, mégis sok kritikával illetik  (Fotó: Nagy Zoltán)

Kemény kritikával illeték Evelint és Virágot

A fiatal, dekoratív lányok eredményét sokan értékelik, rengetek bókot, dicséretet kaptak kitartásukért, azonban a kemény kritikák újra megszaporodtak. A napokban Evelin egy közös fotót osztott meg Insagram-oldalán, melyre ezúttal is keselyűként csaptak le a rosszmájúak, vagy inkább az irigyeik. Hiába a szép külső, mindig van, amit kifogásolnak rajtuk a követőik.

„Semmi mellük, laposak”

Sosincs rajtuk melltartó. De amúgy szépek!” – írja az egyik, amivel egy lavinát indított el, és azonnal érkezett az „okos” válasz is.

Mert nincs mit beletenni...” – olvasható a kommentek között.

Ez többeknek sikerült továbbpörgetni, és utalva a Gáspár család tehetős módjára, egy tanáccsal is ellátták a lányokat.

Ja, semmi mellük, laposak, a sok pénzből nemhogy melleket csináltatnának. Meg fejletlen mindkettő lány” – vágta rá másikuk, miközben a fiatalabb lányt komoly kritikával illették.

Virág meg szó szerint öreg, mint egy 50 éves.”

A sok negatív vélemény között természetesen számos bóknak is hangot adtak a követőik.

Csodaszépek vagytok, csak úgy ragyogtok” vagy „Gyönyörű hölgyek” – írták biztatásképpen.

HŰHA

„Elég szottyadt vagy” - durva kommenteket kap Gáspár Evelin a fürdőruhás fotójára

A sztárt ismét bántják a teste miatt.

HŰHA

„Elég szottyadt vagy” - durva kommenteket kap Gáspár Evelin a fürdőruhás fotójára

A sztárt ismét bántják a teste miatt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Figyelmeztetést adtak ki: veszélyben vannak a macskatartók

origo.hu

Zelenszkij megbukott: már az utódját keresik

borsonline.hu

Nagyot drágul az ásványvíz januártól: mutatjuk, mire figyeljenek a szemfülesek

mandiner.hu

Sűrűsödnek a liverpooli gondok – hol lesz hely Szoboszlainak?

metropol.hu

Meglopták Tóth Andit, ordítozva őrjöng az énekesnő

magyarnemzet.hu

Az Aranycsapat legendájának azonos nevű unokája csatlakozott a ZTE stábjához

origo.hu

Újabb kínos magyarázkodásba kezdett az RTL Klub alkoholista, gyerekverő színésze

mindmegette.hu

Gyaloglással fogyni? Naná, hogy lehet! Edzéstervet is mutatunk hozzá

ripost.hu

Visszanyalt a fagyi: Meghan mindent elveszített

origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Kínos találkozás a DWTS döntőjén! Így viselkedett egymással Tóth Andi és Marics Peti

HŰHA

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

HŰHA

Ez már háború! Jákob Zoli „amazonjai” nekiestek Virágnak

HŰHA

Alekosz kifakadt Zámbó Jimmy eladó háza miatt

HŰHA

Súlyos betegség áll Paprika Dorina 42 kilós fogyása mögött

HŰHA

III. Károly király kínos helyzetbe hozta magát Natalie Portman előtt

HŰHA

Kis híján kibuggyantak Alexandra Daddario hatalmas mellei, brutáldögös ruhát viselt a szexi színésznő

HŰHA

"Úgy nézel ki, mint Stifler mamája" – Szétoltják Gáspár Evelint a kommentelők