Létrehozva: 2023.09.20.

Csúnyán lebukott Krausz Gábor, hiába próbálta elsunnyogni a dolgot

Krausz Gábor azt hitte, hogy senki se fogja észrevenni a dolgot, de végül lebukott egy nővel, és ennek meg is lett a következménye.

Mondhatjuk, hogy Krausz Gábor számára kifejezetten eseménydús volt az utóbbi pár hét, hiszen sokak mély megdöbbenésére kiderült, hogy válnak a feleségével, Tóth Gabival, majd elkezdődött a TV2-n a Séfek séfe új évada, illetve azzal is sokakat meglepett, mikor bejelentette, hogy ő is szerepelni fog a Dancing with the Starsban – a sztárséf már el is kezdte a próbákat a partnerével, akivel úgy tűnik, hogy tökéletesen egy hullámhosszon vannak.

Karnok Csaba
Krausz Gábor / Fotó: Karnok Csaba

A válás miatt most szinte a csapból is Krausz Gábor magánélete folyik, folyamatosan születnek a teóriák, hogy vajon mi is vezethetett idáig. Egyelőre úgy tűnik, hogy a híresség jól viseli a dolgot, hiszen a közösségi oldalán jelezte már, hogy eljött az ideje egy új fejezet nyitásának az életében – érdekes módon Tóth Gabi is egy pontosan ugyanilyen üzenetet fogalmazott meg nem sokkal előtte.

Szakmai szempontból nincs oka a panaszra Krausz Gábornak, hiszen nagyon sokan nézik a Séfek séfét, elképesztően sikeres a TV2 izgalmas gasztro műsora, amiben a minap történt egy elég kellemetlen eset, aminek súlyos következményei lettek az egyik szereplő számára.

Krausz Gábor lebukott egy nővel

A Szilvi nevű versenyzőt kicsit arrébb helyezte Krausz Gábor, majd azt mondta neki, hogy:

Csak azért, mert innen sokkal szebb vagy.

A szereplőnek nem szabadott volna megszólalnia, de véletlenül kicsúszott a száján, hogy "tudom", Krausz Gábor pedig rögtön körbenézett, hogy valaki észrevette-e a dolgot. Próbálta mondhatni elsunnyogni a hibát, mondván, hogy "nem hallotta senki", de Ördög Nóráék mégis észrevették, és 5 percre kiállították Szilvit – Krausz Gábornak pedig láthatóan bűntudata volt emiatt.

Az én hibám volt, mert udvaroltam...

– mondta a sztárséf, Szilvi pedig annyit tett hozzá az interjúja során, hogy "sajnos lebuktunk".

Itt lehet megnézni a Séfek séfe imént ismertetett jelenetét:

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Belebukott a Voice és a Sztárbox megalázó kudarcaiba az RTL Klub vezetője

metropol.hu

Elveszítjük Marco Rossit? Fontos dolgot jelentett ki a kapitány

ripost.hu

Találd ki, hogy Magyarország hányadik a legbiztonságosabb országok listáján, ha Norvégia a 24.

vg.hu

Drasztikusan drágulhatnak az élelmiszerek Magyarországon

origo.hu

Megdöbbentő történetet mesélt a Viszkis rabló Berki Krisztiánról

ripost.hu

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

ripost.hu

Megható fotót posztolt Terence Hill, véget ért egy korszak

ripost.hu

Közleményt adtak ki a PENNY rövid lejárati idejű termékeiről

ripost.hu

Nem titok többé: ez a sármos férfi rabolta el Demcsák Zsuzsa szívét – Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Alekosz kifakadt Zámbó Jimmy eladó háza miatt

HŰHA

Megdöbbentő a kontraszt: így alakult át Kulcsár Edina külseje G.w.M mellett

HŰHA

Rá sem ismerni Molnár Anikóra! Mi történt az arcával?

HŰHA

"Lehazudta a legnagyobb szerelmet..." - szomorú jövőt jósolnak Kulcsár Edinának és G.w.M-nek

HŰHA

Halálosan megfenyegették Molnár Anikót

HŰHA

Megvillantotta a csodás melleit a szuperdögös Emily Ratajkowski, ezt mindenkinek látnia kell

HŰHA

Németországban bukkant fel Varga Irén, azt állítja, hogy prostituált - Videó

HŰHA

Bejött az OnlyFans: méregdrága ajándékkal lepte meg magát Molnár Anikó – Fotó