Marics Peti
Csak úgy áradnak a gratulációk.
Hihetetlen, hogy G.w.M mindössze 27 éves! Csupán 27 év kellett neki, hogy ennyi sikert tudhasson magának: az ország egyik legjelentősebb rappere lett, és valósággal odáig vannak az emberek a zenéiért. Gyakran vehetjük észre azt, hogy egy menő autó letekert ablakai mögül G.w.M valamelyik slágere szűrődik ki teljes hangerőn, és ha valamihez hozzáfog, akkor annak biztos sikere lesz. G.w.M azonban nemcsak a karrierje, de a családja szempontjából is nagyon sikeres: máris négy gyermek boldog édesapja. Az első két gyermeke Nagy Melanie-tól született, ezután azonban rátalált élete szerelmére, Kulcsár Edinára. Alig, hogy felvállalták a kapcsolatukat, máris bejelentették, Amara érkezését. Alig telt el egy év a kislány születése óta, Edina már kisfiuknak, Dionnak is életet adott. Most pedig G.w.M újabb szenzációs bejelentést tett.
Bár G.w.M szerető férj, odaadó apa, és alapvetően mindene a család, azért az élete nem csupán pelenkázásból és büfiztetésből áll. Sosem szabad megfeledkezni róla, hogy igazi gengszterrapper hírében áll, és bár rendkívül családközpontú, azért a feleségén kívül sok más nő is megőrül érte. G.w.M gyakran büszkélkedik el azzal, hogy milyen dekoratív, testükből sokat mutató hölgyek énekelgetik a dalait, nemrég pedig egy hosszú, vékony női combon tűnt fel az egyik dalszövege.
Nos, a G.w.M rajongók számára örömünnep a mai, ugyanis a rapper bejelentette: jön a következő klip. A Gengszter Barbie premierje hamarosan érkezik. Valósággal potyognak a G.w.M-klipek és dalok, ugyanis szinte minden héten valamilyen újdonsággal jelentkezik a rapper.