Marics Peti
Nem semmi produkciókat láthattunk.
A hétvégén újra dupla résszel jött ország házibulija, új dalokkal, látványos koreográfiákkal, elképesztő produkciókkal. Most szombaton és vásárnap még nehezebb dolguk lesz a Sztárban sztár versenyzőinek, ugyanis nem párokban, hanem négyes csoportokban kell megküzdeniük egymással.
Ráadásul ezen a hétvégén már a zsűri is ítéletet mond a produkciók felett. Külön listát állítanak fel, amit meghallgatva dönthetnek a nézők a tévékészülékek előtt, kiket jutatnak tovább. Az első négyesből egyenes ágon Tóth Gabi és Szabó Ádám jutott tovább a top12-be. A második körben pedig Gubik Petra és Péter Sramek. Ennek alapján Hevesi Tamás, Oláh Ibolya, Király Linda és Zámbó Krisztiánnak kellett újra bizonyítania. Ezen produkciók alapján is felállított egy sorrendet a zsűri, ami a következő volt:
A vigaszágnál is azonban a végső szót a nézők mondják ki, ami alapján Király Linda és Hevesi Tamás esett ki a Sztárban Sztár All Stars műsorából.