7 napja

„Én neki nem szeretnék bizonyítani semmit!” – Kiszel Tünde lánya kitálalt énekes édesapjáról

Kiszel Tünde lánya, Donatella és operaénekes édesapja között nincs meg az a viszony, aminek meg kellett volna lennie.

Megviselte az édesapjával történt első találkozás Kiszel Tünde lányát. Donatellához egy per közepén ment oda először az operaénekes, és azt mondta neki: „Hazugság az egész, ez nem is igaz!”. Mint ismert, Donatella megszületésekor sok cikk született arról, hogy az édesapja nem vállalta fel, aztán végül is bizonyítva lett, hogy valóban ő az apa. A férfi még az első találkozás napjának az estéjén felhívta a lányát, és azt mondta, ő csak utálja ezt az egészet, nem ilyen keretek között szerette volna tisztázni ezt a dolgot.

Hunyadi Donatella
Kiszel Tünde lánya, Donatella és operaénekes édesapja között nincs meg az a viszony, aminek meg kellett volna lennie Fotó: Tv2

„Mai napig benne van az életemben, telefonálunk, de mégis azt kell mondjam, hogy nem alakult ki közöttünk olyan kapcsolat, amit szeretett volna. Megértem mindkét oldalt, de édesanyámét jobban, mert ő van benne a médiában és őt támadták ezzel undorító módon éveken keresztül. Neki meg kellett védenie saját magát és az igazát. Szerette volna ezt olyan körülmények között, hogy ne kelljen kivinni az egész ország elé, viszont nem sikerült, mert az édesapám nem nagyon volt rá vevő” – árulta el a történteket a Levente Klubja adásában Donatella.

Hozzátette, örül hogy édesanyja hivatalos útra terelte az ügyet, mert Kiszel Tündének muszáj volt megvédenie magát és az igazát.

„Apukám ennek a szöges ellentéte, ő semmilyen médiaszereplést nem akar maga körül, meg nem akart. De mikor így beszélgetünk, akkor ez már soha nem téma. Ez megtörtént, lezártuk. Viszont ő nem segített nekem semmiben életem során, mindent saját magam által értem el, meg édesanyám és a keresztanyám volt a segítségemre” – nyilatkozta Donatella, aki becsüli, hogy az édesapja próbálkozik. Jókat szoktak beszélni, akár órákon keresztül is, viszont nincs meg az a viszony, aminek meg kellett volna lennie.

Donatella egyébként ugyanoda jár iskolába, ahová korábban operaénekes édesapja, de határozottan kijelentette:

Én neki nem szeretnék bizonyítani semmit!

Hozzátette, édesapja próbál neki segíteni a szakmában, ellátja jótanácsokkal, énektechnikai dolgokkal, fellépési lehetőségekkel. Donatella véleménye szerint azonban lelkileg most már teljesen felesleges bármiféle próbálkozás vagy erőfeszítés, mert kiskorában nem volt ott az erős apai kéz, amikor ott kellett volna lennie.

Hunyady Donatella nem édesapja vezetéknevét viseli. Édesanyjának voltak Hunyady felmenői, akiket nagyon szerettek, és utánuk kapta a nevét.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: háborúra készül egy NATO-ország

origo.hu

Kár volt a bikini a Baywatch sztárjára, így is kilátszik mindene - kép

borsonline.hu

Lassan nyoma sincs a régi Kulcsár Edinának: egyre jobban hasonlít G.w.M exére

mandiner.hu

Hoppá: Németország és Franciaország gyors uniós belépést ígért Ukrajnának, ha segítenek nekik megbuktatni a jelenlegi lengyel kormányt

metropol.hu

„Az angyalok vigyázzanak rád!” - súlyos veszteség érte Nemazalányt

hirtv.hu

Új átkelő nyílik Magyarország és Szlovákia között

origo.hu

Újabb utazásra vitte gazdag barátja Berki Mazsit

mindmegette.hu

Nátha, megfázás ősszel – mit tehetünk, hogy ne legyen beteg a gyerek?

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a tanévkezdés miatti stressz(x)

life.hu

Minden létező gyógymódot kipróbáltál, időről időre mégis visszatér?

origo.hu

Így gondoskodik a legnehezebb időszakban is vásárlóiról a Lidl(x)

life.hu

Mozgásszervi panaszok? A BMM ortopéd és reumatológus szakorvosai segítenek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Mi történt vele? Megtaláltuk a Megasztár gyereksztárját, Tóth Lüszit

FÜLES

Gyanakodnak a rajongók: nincs minden rendben Kulcsár Edina és G.w.M között?

FÜLES

"Eldobom az agyam" - Megyeri Csilla reagált a megcsalásról szóló pletykákra

FÜLES

Botrány tört ki a Republic zenekari név használata miatt

FÜLES

Kiakadtak a gyermekei Heidi Klum furcsa szokásán

FÜLES

Miley Cyrus rajongói kiakadtak: teljesen felismerhetetlenné vált a sztár

FÜLES

Óriási botrány: összeverték a Republic tagját, kiderült, hogy mi állhat a háttérben - videó

FÜLES

Máris továbblépett? Meglepő pletyka terjed Szoboszlai volt barátnőjéről