3 hónapja

"Az egész életedet végighazudtad!" - nyilvánosságra hozták Gáspár Bea és Győző magánbeszélgetését

Bea asszony keményen kiosztotta a férjét.

Aki nyomon követte Győzike és Bea asszony házasságát, az bizony tudhatja, hogy bőven akadtak viharos korszakaik. A Gáspár család feje egykoron szerette a csapongó életformát, ezzel pedig rendszeresen meg is bántotta feleségét. Beát sem kellett azonban félteni, ugyanis rendszeresen az orra alá dörgölte sérelmeit. Éppen emiatt sokan kíváncsiak voltak, hogy hogyan fog alakulni az eheti Hal a tortán, amelynek Gáspár Bea a háziasszonya, most pedig Győzőn volt a sor, hogy főzzön. 

Fotó: Bors

A Hal a tortán egyértelműen kasszasiker. A TV2 nem is találhatott volna ki ötletesebb és szórakoztatóbb műsort. Nagyon sokan ülnek a tévé képernyője elé, hogy bepillantást nyerjenek a sztárok konyhájába. A műsor házigazdája Bea asszony, ezen a héten pedig az az érdekes helyzet alakult ki, hogy férje, Győző is főzött. Amikor reggel elment hozzá a boltba, rögtön összeszólalkozott a házaspár.

Győző ugyanis nem szeretett volna úgy járni, mint Ogli, azaz nem akarta, hogy azt higgyék, más főzött helyette. Éppen ezért azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy legyen látványkonyha, hogy minden vendég megbizonyosodjék arról, hogy ő maga készíti az ételeket. 

Győző
Győző egy kacsintással tudatta a nézőkkel véleményét / Fotó:  TV2

"Figyelj, az elmúlt húsz évben már volt elég hazugságod. Minek kell hazudni?" - kérdezte Bea, amin Győző nagyon felháborodott. Bea azonban nem fogta vissza magát, és megerősítette: 

Az egész életedet végighazudtad!

- csattant fel, mire Győző egy kacsintás kíséretében elmagyarázta a nézőknek, hogy ő nem szokott hazudni, legfeljebb füllenteni. Ezután Győző követelte feleségétől, hogy tegezés helyett magázza, végül pedig segítséget kért tőle, hogy mi az a kapor. 

 

(via)
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen

origo.hu

Legkisebb sortjában fotóztatta fenekét Opitz Barbi - kép

metropol.hu

Dér Heni a férjével közös fotón mutatta meg csodaszép kislányát

magyarnemzet.hu

Ma este kiderülthet, Máté Csaba miért járt Fehérváron

ripost.hu

Szomorú részletek, hajléktalanként él, kritikus állapotban van a magyar focista

magyarnemzet.hu

Zinedine Zidane lehet a szaúdiak trójai falova Franciaországban

origo.hu

Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyerekükről beszélt

mindmegette.hu

Hihetetlen! Ezzel a módszerrel védekezik az Aldi a bolti lopások ellen

ripost.hu

Gigantikus ufót láttak az égen, 300 ember volt szemtanúja a hátborzongató jelenségnek

origo.hu

Az állítható magasságú íróasztal 7 legfontosabb előnye (x)

life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

ripost.hu

A válásra készülő Tóth Gabi bejelentette: a ház az övé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Mi történt vele? Megtaláltuk a Megasztár gyereksztárját, Tóth Lüszit

FÜLES

Gyanakodnak a rajongók: nincs minden rendben Kulcsár Edina és G.w.M között?

FÜLES

"Eldobom az agyam" - Megyeri Csilla reagált a megcsalásról szóló pletykákra

FÜLES

Botrány tört ki a Republic zenekari név használata miatt

FÜLES

Tóth Andit komoly döntésre késztette a brutális támadás, mostantól minden más lesz

FÜLES

Megtaláltuk! Újabb magyar sztár tűnt fel az OnlyFansen

FÜLES

Gólyahír: megszületett a Harry Potter sztárjának gyermeke - fotó

FÜLES

„Legyetek résen!” - Csalók élnek vissza Ördög Nóra nevével