Mint két tojás: Kovács Áron megmutatta tinédzser fiát

Figyelem őt.

Ülünk az étteremben, várjuk a pizzát, tévét nézünk.

Figyelem őt… Közel van ugyan, de távolodik.

Majdnem felnőtt. Barátnőzik, járja a várost, véleménye van és érti a filmeket, amiket mutogatok neki. Majdnem az összeset… Még párra kell idő, de már nem sok.

Figyelem, miként szívja magába a tudásomat és szűri, egyre csak szűri, hogy beépítse a nemest és meghaladja az ósdit.

Szellemében egyre közelebb kerül, vágyaiban egyre távolabb tőlem.

Próbálom ezt az ellentmondást feldolgozni…

Trenírozom a lelkem, hogy ugyan minden beletett másodpercem egy-egy csepp üzemanyag a repüléséhez, mellyel tőlem távolodva elindul majd a nagyvilágba, de micsoda repülés lesz az!!!

És már látom is magam előtt, ahogy nekifut… - Szárnyai erősek, izmai feszesek, talán csak a szíve bizonytalan kicsit még, de ereiben összesűrűsödik, majd dübörögve berobban a sok beletöltött másodperc és bátran nekifeszülve szalad a világ pereme felé.

És én mozdulatlanul, némán állok mögötte, a szám beharapva, a szemem könnyben, csak a szívem üvölti suttogva, hogy -ez az , Fiam! Repülj, repülj!!!

Eldobbant. A lendület hatalmas erővel fúrja bele testét a levegőbe, és kitárt karokkal úszik el a láthatár felé…

Sajnos, homályosan láttam csak az ugrást, így nem tudom eldönteni, hogy visszaintett felém még egy istenhozzádot, vagy az a mozdulat már az első, talán kicsit bizonytalan, vágyaktól hajtott szárnycsapása volt… -

Itt tartottam gondolatban, amikor egyszer csak egész testével nekem dőlt és a legnagyobb természetességgel, mint kiskorában, kényelmesen elhelyezkedett.

Ültünk az étteremben, vártuk a pizzát, tévét néztünk. Figyelem őt… Távolodik ugyan, de közel van.