FÜLES

Szerző Ripost

2 hete

Repülnek a szívecskék: Újra szerelmes Szabó Zsófi?

A műsorvezetőt és a kollégáját már korábban is összeboronálták a rajongók.

Szabó Zsófi magánélete nem éppen úgy alakult a tavalyi évben, ahogy szerette volna, elég csak a Shane Tusuppal való botrányos szakítására gondolnunk. A történtek után a műsorvezető átértékelte a dolgokat, és arra a döntésre jutott, hogy jobb neki szingliként, mint kapcsolatban. A legújabb fotóit látva azonban elbizonytalanodtunk, hogy valóban helytálló-e a kijelentése.

Könnyen lehet, hogy Szabó Zsófi megszegi az újévi fogadalmát (Fotó: Szabolcs László)

Megszegi az újévi fogadalmát?

Szabó Zsófit és Miller Dávidot már többen is összeboronálták, hiszen láthatóan jól működik köztük a kémia. Most újabb találgatásra adtak okot, ugyanis az Instagram-oldalukon több közös fotót is megosztottak, melyekhez egy-egy szívecskét is mellékeltek. Ez már alapjában elég ahhoz, hogy beindítsa a rajongók fantáziáját, azonban nem szabad elfeledkeznünk Zsófi kijelentéséről sem, miszerint:

Az az újévi fogadalmam, hogy véletlenül se legyek szerelmes!

Akik kedvelik Zsófit, egyértelműen örülnének annak, ha nem csupán munkakapcsolat lenne a két műsorvezető között. Elgondolásuknak akár lehet alapja is, hiszen azon felül, hogy mindig csipkelődnek egymással és izzik köztük a levegő, mindketten szinglik is.

Szívecskével üzennek egymásnak a közösségi oldalakon (Fotó: Miller Dávid / Instagram)

 

Esküvő helyett szakítás

Mesébe illőnek indult Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata, ám az eljegyzésük után elszabadult a pokol. Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy külön utakon folytatják, a miértekre azonban nem akartak kitérni. Nem kellett viszont sokat várni, hogy napvilágot lássanak a részletek, melyek valósággal sokkolták a közvéleményt. Ha lehet hinni a pletykáknak, komoly vitáik voltak, amíg végül feladták a küzdelmet.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk, mikor lesz vége a rettentő fagyos időnek

vg.hu

Milliárdokat keresnek a semmiért – íme a focisták toplistája

metropol.hu

Arcpirító, mit tett Katalin hercegné, még a nevéről is hazudott

vg.hu

A Netflix új romantikus filmjében a különböző rasszú főszereplők csókját számítógéppel oldották meg

ripost.hu

A szerencse forgandó, ez a 3 csillagjegy hatalmas összeghez jut hamarosan

hirtv.hu

Napindító - Tartozáscsökkentő támogatás

origo.hu

Itt vannak a megdöbbentő tények az Északi Áramlat elleni amerikai terrortámadásról

mindmegette.hu

Az 5 + 1 legjobb körözött, amit a kenyeredre kenhetsz

ripost.hu

Ritkán mutatja meg jóképű szerelmet Sydney van den Bosch, de most kivételt

ripost.hu

Elképesztő videó Törökországból: így jelzi Karma, a magyar mentőkutya, hogy embert talált a romok alatt

ripost.hu

Alig három hetünk van hátra – figyelmeztet az időutazó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tele volt csótányokkal" - elképesztő, mivel vádolják Polgárékat

FÜLES

Peter Srámek foghatja a fejét, összetört Zámbó Jimmy egykori Mercedese

FÜLES

Végre elárulta a magyar énekesnő: Ekkor jöhet az újabb baba

FÜLES

Lebukott: Gyönyörű nő Csuti új barátnője – Fotó

FÜLES

Emlékszel még BB Pongóra? Ez történt vele, mióta kiesett a valóságshowból – videó

FÜLES

Újabb titkos részlet derült ki Károly király koronázásáról

FÜLES

Megszólalt a bíróságon Fekete Dávid: "Nem valós összegeket követelnek rajtam"

FÜLES

Kulcsár Edina megmutatta hatalmas pocakját - Fotó