FÜLES

Szerző Ripost

1 hónapja

Intim fotók Harry és Meghan házasságából! A Netflix ledobja az atombombát

A tömegek által várt filmet a Netflix mutat majd be.

A Netflix alaposan felkavarta az állóvizet, ugyanis megjelent az egyik legnagyobb, közelgő projektjük előzetese. Ez nem más, mint Harry herceg és Meghan Markle dokumentumfilmje, amin a pár azóta dolgozott, hogy elhagyták a királyi családot és az Egyesült Államokba költöztek.  A sorozat egyébként már hónapok óta készül, de egyelőre kevés részletet hoztak nyilvánosságra. Még a premier konkrét dátuma is kérdéses, azonban már az előzetes is tartogat jó pár izgalmat.

Fotó: AFP

Senki sem látja, mi történik zárt ajtók mögött… Mindent meg kellett tennem, hogy megvédjem a családomat

 - hangzik el a felvételen Harry herceg szájából. Már ezek a mondatok is sok mindenre engednek következtetni, azonban egyelőre még várnia kell a kíváncsi rajongónak. A produkció viszont több, korábban nem látott privát képpel kompenzálja ezt. 

Természetesen a debütálás dátumával kapcsolatban is felrepült jó pár pletyka. Az egyik meg nem erősített hír szerint, akár december 8-án is megjelenhet a dokumentumfilm a streaming szolgáltató felületén.

Január 10-én jelenik meg a memoár

Harry sokatmondó emlékirata, amely a „Spare” című könyv január 10-én jelenik meg világszerte. Ezt is hasonló nagy figyelem övezi, mint a dokumentumfilmet, ugyanis azt várják a szakértők, hogy Harry kendőzetlen őszinteséggel fog kitálalni a királyi családról - írja a Metro.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megalázott Shakira erotikus tánccal próbálja idegesíteni az őt megcsaló Piquét - videó

origo.hu

Körülöttem halottak és vértócsában vonagló emberek voltak

borsonline.hu

Ilyen nincs: 60 embernek is 5 találatosa volt a lottón a hétvégén

magyarnemzet.hu

Terror a ringben, máris megvolt az év bokszmeccse? + videó

mindmegette.hu

A gyönyörű haj titka: így készíts otthon rizsvizet

vg.hu

Megszületett az első ítélet az Európai Ügyészség vádirata alapján - agrárpénzeket loptak

origo.hu

A Tinderen, kilógó mellekkel keresi a szerelmet az Exatlon bombázója

mindmegette.hu

Három fifikás trükk, amitől finomabb lesz a palacsinta

ripost.hu

Heti Top: Ronaldóból csődtömeg lett, kiakadt a magyar sport legendája

ripost.hu

"A szülinapomon születtem újjá" - megszólalt a kómába esett fiú

ripost.hu

Magyar csoda Medjugorjéban: megjelent a Szűzanya négy magyar fiatalnak - videó

ripost.hu

Ez a három csillagjegy könnyen félrelép, amint eljön a újhold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

FÜLES

Repülnek a szívecskék: Újra szerelmes Szabó Zsófi?

FÜLES

Peter Srámek foghatja a fejét, összetört Zámbó Jimmy egykori Mercedese

FÜLES

Végre elárulta a magyar énekesnő: Ekkor jöhet az újabb baba

FÜLES

Lebukott: Gyönyörű nő Csuti új barátnője – Fotó

FÜLES

Katalin hercegné helyretette Meghant: ez a válasza a sógornőjének

FÜLES

Kasza Tibi elárulta havi fizetését: sokkot kaptak a TV2 stúdiójában

FÜLES

Magyarországon forgat Steven Spielberg, készül a legújabb világsiker

FÜLES

Fájdalmas döntés: lemondott Koós János örökségéről a lánya