FÜLES

Szerző Ripost

1 hónapja

Árpa Attila bevallotta, hogy fogyasztott kábítószert

Árpa Attila kiáll amellett, hogy teljesen ártatlan.

Szerző Ripost

Szerdán tartották a színész kábítószer-ügyében tartott tárgyalást, ahol Árpa Attila is felszólalt: nem hajlandó elismerni az ellene felhozott vádakat. 

Mint az köztudott, Árpa Attila ellen kábítószer-kereskedés vádjával büntetőjogi eljárás folyik.

Fotó: Ripost

Az elsőrendű vádlott, K. Péter azt állítja, hogy a többi vádlott, köztük Árpa Attila is többször vásárolt tőle kokaint. Egy pillanatig nem tagadta, hogy bűnös lenne az ellene korábban felsorolt vádpontokban. A bíróság faggatózásba kezdett, ami által többszörösen is megbizonyosodtak arról, hogy az elsőrendű vádlott valóban jelen volt az Árpa Attilánál szervezett összejöveteleken, és valóban eladásra kínált nekik kokaint, amiből gyakran ő is fogyasztott.

„Vallomást kívánok tenni” – kezdte a bírónak Árpa. „Bűnösségemet nem ismerem el. Kijelentem, hogy a bűncselekményt nem követtem el. Nem vagyok kábítószer-kereskedő. Nem adtam át másnak és nem kínáltam sosem. Azt nem tagadtam, hogy volt, amikor fogyasztottam. Nem vagyok büszke arra az időszakra. K. Pétert ismerem. Tőle vásároltunk kábítószert, de csak és kizárólag saját fogyasztásunkra. Az, hogy nálam drogos bulik voltak, az nem igaz. Ami igaz, hogy ezek szűk baráti összejövetelek voltak. Leginkább szakmáztunk, beszéltünk, pókereztünk. Az, hogy ezeken az összejöveteleken kinek milyen szokásai vannak, mármint kábítószer szempontjából, ahhoz semmi közöm. Engem az én otthonomban nem kínált senki és én sem kínáltam mást. (…) Nem akarok tiszteletlen lenni, de úgy érzem, ez egy boszorkányüldözés, hogy én itt vagyok. Nem vagyok bűnös” – hangsúlyozta.

 

Őszintén megmondom, hogy mindegy mennyi ideig húzódik el ez a tárgyalás, az biztos, hogy én ártatlan vagyok! A probléma az, hogy nem számít, hogy ártatlan vagyok-e vagy nem. Ez a megbélyegzés sajnos rajtam marad, ilyen a világ. Akármennyire is úgy érzem, hogy fontosabb a hírnevem, mint egy ilyen botrány, én ennek az áldozata vagyok 

 

– nyilatkozta a Borsnak Árpa Attila, akinek bírósági tárgyalása pénteken folytatódik majd, ahol a Törvényszék a tanúmeghallgatásokkal folytatja majd az eljárás lebonyolítását.

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!