Létrehozva: 2022.08.11.

Sebestyén Balázs beszökött, Hajdút kitessékelték az RTL VIP-ből a Szigeten

Balázs hiába a csatorna vezető arca, Péter pedig hiába ismert, nekik sem lehet mindent.

Sebestyén Balázs nagyon elhitte, hogy a tömérdek főműsoridőben eltöltött képernyős óra elég ahhoz, hogy VIP vendég legyen anyacsatornájánál, a Szigeten rá kellett ébrednie, hogy a karrierje nem mindenhez elég. Történt ugyanis, hogy a biztonsági őr közölte vele, nem léphet be a Sziget VIP-en belüli RTL VIP-be. Balázs Erről a Rádio1 reggeli műsorában beszélt. 

Fotó: Bánkúti Sándor / Bors

"Vikivel bementünk a Sziget VIP-be mosdóba, meg pénzt feltölteni a kártyára. Ahogy ott felnéztem, láttam ám, hogy különböző cégeknek volt még pár extra VIP-je az emeleten. Megpillantottam az RTL-ét és éreztem, hogy megjöttünk, és onnan fogjuk nézni Dua Lipa koncertjét. Karon fogtam Vikit és megindultam a lépcsőhöz, közben már integettem a fent lévő ismerőseimnek, akik amint megláttak, elfordították a fejüket, de ennek ellenére nagy elánnal törtem az utat a tömegen át. Odaérve a biztonsági őr elém állt és megkérdezte: Hova, hova? Gondoltam magamban, nem ismer meg, de reménykedtem, hogy végül beugrik neki az az ezeregyszáz Balázs Show, és a tömérdek egyéb műsor, amit a csatornánál csináltam. 

Nos, nem így lett..."

- mesélte Balázs, aki végül megoldotta a bejutást, ugyanis egy óvatlan pillanatban feliszkolt az elbambuló őr mellett, aki nem szaladt utánuk, így végül tévés kollégáival élvezhette a világsztár koncertjét. 

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

Nem így Hajdú Péter, aki a rádiós elmondása szerint nem tudta sikerrel abszolválni a beszökést. A műsorvezető látta kollégája sikerét és ő is megpróbálkozott a szökéssel, de őt elkapta a rend marcona őre és visszatessékelte a pornép, vagyis a sima VIP-esek közé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be