Létrehozva: 2022.07.13.

Megszólalt Curtis barátja: Nem a drog volt a szakítás valódi oka

A Balaton parti vállalkozó szoros barátságot ápol Curtisszel és most nyilvánosan áll ki mellette.

Szerző Buster

Különös kommentre lettünk figyelmesek egy hír alatt, melyben Majka és Curtis újabb, véglegesnek tűnő szakításának okait taglalták. Az Olympians Beach egyik tulajdonosa, Kurai László úgy döntött, hogy kiáll barátja, Curtis mellett és elmondja, ő hogyan látja a történéseket, melyek végül ahhoz vezettek, hogy Majkával másodszorra is külön váltak az útjaik. 

Fotó: Bors

Az üzletember még a telefonszámát is beírta a posztba, és arra kérte mindazokat, akik olvassák a sorait, hogy bátran hívják fel, ha kérdésük van. Nos, a Ripost élt is a lehetőséggel, László pedig készséggel kifejtette véleményét. "Amit most Curtisre dobálnak, az gyakorlatilag szemen szedett hazugság! Könnyű olyasvalakire sarat dobálni, aki már hibázott, hiszen sokan elhiszik, hogy másodszor is megtette" - kezdte lapunknak Kurai László.

"Nekem és azoknak, akik igaz barátságot ápolnak Attival, nagyon rosszul esnek a róla terjedő valótlanságok, mert mi tudjuk az igazat és az köszönőviszonyban sincs azzal, amiket olvasni. Curtis egy jó ember és biztos lehet benne mindenki, hogy a mostani balhénak nem a kábítószer az oka! Az, hogy mi is történt valójában, csak rá és Majkára tartozik. Persze én és még néhány barát tudjuk, hogy mi áll a háttérben, de nem tisztünk, hogy elmondjuk. Majd megteszi az, akit erre felhatalmaznak, vagy megteszik maguk az érintettek, ha szükségét látják" - tette hozzá a vállalkozó, aki szerint nem kell aggódni Curtisért

Fotó: Facebook

"Attika nagyfiú és köszöni szépen a történtek ellenére is jól van! Nem szorul senki segítségére, sőt még ő az, aki támogatja a barátait, legyen szó bármiről. Ő egy ilyen gyerek és tudom, hogy nem töri meg őt semmi, ahogy eddig sem. Ő az ország egyik legnépszerűbb előadója és ezen semmi nem változtathat..." - jelentette ki Kurai László

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csodaszép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna