FÜLES

Szerző Ripost

1 hónapja

Újra áll a bál: Most ezért balhézik egymással Suzy és Jolly

Hát már sosem lesz köztük béke?

Szerző Ripost

Bár hivatalosan két éve kimondták Suzy és Jolly válását, máig nem rendezték a vagyonelosztás kérdését. Az énekes szerint volt felesége nem hajlandó eladni az egykori közös otthont, ami miatt ő albérletben kénytelen élni.

Sokáig úgy tűnt, hogy az éveken át tartó ádáz és hangos csatározások után végre békét kötött egymással Suzy és Jolly, a felszín alatt azonban továbbra is feszültség van a két éve hivatalosan is elvált egykori sztárpár között. A bíróság a gyermekelhelyezés kérdésében döntést hozott és az énekesnőnél helyezték el a 10 éves Zsuzsikát, illetve megállapodtak a láthatásról is, de a 10 év házasság alatt szerzett közös vagyonról még folyik a vita a felek között.

Fotó: Bors

 Jolly most egyenesen azt állítja, hogy Suzy miatt nem tud saját ingatlant vásárolni és ezért kénytelen albérletben élni 20 évvel fiatalabb kedvesével. A történet azután bukott a felszínre, hogy a mulatós sztár egy veretes posztban akadt ki a globális gazdasági válság miatt elszabadult ingatlanárak miatt. A Bors megkereste Jollyt, akiből csak úgy áradt a panasz.  

Hogy mit mondott Jolly és Suzy? Kiderül a Bors csütörtöki lapszámából! Keresd az újságárusoknál!

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt válaszolta a mamuszos Molnár Enikő arra, hogy Jakab Péter szeretője-e - videó

borsonline.hu

Meglepő dolgot kért Hosszú Katinka az esküvőjére

borsonline.hu

Tisztán látszik a micsodája, átlátszó fehérneműben tette szét lábait a szexistennő – 18+ fotó

ripost.hu

Búcsút mondhatunk a nyárnak? Ilyen időjárás vár ránk

borsonline.hu

Elképesztő: Tornádó tombolt a szolnoki szabadstrandon

mindmegette.hu

Ez igen! Dobó Ági segítségével közel 60 ezer adag étel jutott el rászorulók részére

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

ripost.hu

Éjjel kettőkor, részegen tört be a hajdúsági rendőr egy házba, videó készült az esetről

life.hu

Monogám kapcsolatban, fogamzásgátlás mellett is lehet hüvelyfertőzésed

origo.hu

Ezeket a magyar filmeket ajánlja Janklovics Péter

További cikkek

FÜLES

"A házam elé járkáltatok" - Marics Peti rajongói rászálltak Tóth Andira

FÜLES

Nagyobb baj is lehetett volna: Különös állat okoz bosszúságot a Királyéknál

FÜLES

Galambos Lajos reagált a volt feleségét érintő pletykákra

FÜLES

Meztelen képek? Újabb felháborító kamuhír terjed Balázs Kláriról

FÜLES

Hoppá! A világhírű színész is a Szigeten bulizott - Videó

FÜLES

Sebestyén Balázs beszökött, Hajdút kitessékelték az RTL VIP-ből a Szigeten

FÜLES

Gyilkosággal vádolt világsztár érkezik hazánkba forgatni

FÜLES

Nyilvánosan mocskolják Molnár Anikót, betelt a pohár