Létrehozva: 2016.06.08.

Súlyos statisztikák, lehangoló adatok a magyar csapatról

Nehezek, öregek és alig ismertek a focistáink. Ráadásul az egyik legtapasztalatlanabb edzõ vezeti a válogatottat. Innen szép nyerni!

Az UEFA honlapján több érdekes statisztikát közzétettek az Európa-bajnokság résztvevőiről. A magyar válogatottról kiderült, hogy a 24 résztvevőből a negyedik legsúlyosabb csapat (átlag 79,43 kilóval).

Ez persze nem azt jelenti, hogy dagik lennének focistáink, hiszen Magyarország a magasság terén is jól áll. Válogatottunk második az átlag 185 centivel, csak a svédek nagyobbak egy centivel.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapatában két 35 év feletti játékos is van, Király Gábor és Gera Zoltán is ott lesz Franciaországban. Ennél több öreggel csak az írek és az észak-írek utaznak, náluk három-három rutinos róla fog szerepelni.

Király Gábor ráadásul minden idők legidősebb Eb-focistája lehet. Shay Givennel ketten lesznek 40 év felettiek a tornán.

Ami igazán szomorú, hogy a magyar válogatott 0, azaz nulla Bajnokok Ligájában szereplő focistát tud felmutatni. Ilyen, nemzetközi elitben ismeretlen focistákkal rajtunk kívül csak Albánia, Írország és Szlovákia rendelkezik.

A csapatot Bernd Storck irányítja, aki mindössze 9 meccsen ült a magyar csapat kispadján. Ennél rutintalanabb edző csak egy van a mezőnyben, a horvát szövetségi kapitány hét mérkőzéssel.

Érdekesség, hogy a Ferencváros hat játékost is küld az Eb-re: öt magyart (Gera, Böde, Nagy, Dibusz, Pintér) és egy szlovákot (Sesták). Ezzel olyan sztárcsapatokat előz meg, mint a Dortmund (5), az Atlético Madrid (4) a Paris-Saint Germain (4) vagy az Internazionale (3).

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-