Létrehozva: 2016.06.14.

Megfélemlítették, kisemmizték a rendőrök a magyar szurkolókat?

Hamisnak bizonyult a vád. Nem loptak a magyar szurkolók, sõt! A konzul szerint inkább õket tartották rettegésben, és pakolták ki indokolatlanul az olasz rendõrök.

Hétfőn ellentmondásos hírek érkeztek a bordeaux-i osztrák-magyar Eb-mérkőzésre igyekvő szurkolóink egy konvojáról. A négy buszból hármat Milánó közelében lekapcsoltak az olasz rohamrendőrök, az első hírek szerint – ezt az egyik utas mondta el – egy benzinkút kifosztása miatt. Ezt az információt később a főszervező Molnár Tóth-Marianna cáfolta.

A további turnusokban útnak indulóknak csak annyit ajánlott, hogy nagy mennyiségű alkoholt és pirotechnikai eszközt ne is próbáljanak magukkal vinni.

Az ő verzióját támasztja alá az is, hogy a buszok és a drukkerek 3-4 óráig tartó átvizsgálása után nem történt előállítás, és a konvoj még csak rendőri kíséretet sem kapott. Vagyis a vád hamis volt. Sőt, a bordeaux-i mobil konzulátus munkatársa, Faragó Sándor az NSO-nak elmondta:

„Ami megdöbbentő, hogy

konzerveket, élelmiszereket is elvettek a drukkerektől, a szúróeszköznek nézett sátorvasak mellett.

Továbbá nem érthető, miért volt szükség beöltözött rohamrendőrök bevetésére, amivel

megfélemlítették a magyarokat.

Úgy tűnik, sokkal inkább az olasz rendőrök túlkapásáról lehetett szó. Félő, hogy az Európa-bajnokság első napjaiban több várost is csatatérré változtató orosz, angol, francia, lengyel és német huligánok miatt a rendfenntartó erők átesnek a ló túloldalára?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-