Létrehozva: 2016.06.18.

Beépített ember! Õ a legnagyobb magyar drukker Izlandon!

Egy izlandiban biztosan magyar szív dobog szombaton. A korábbi NB I-es focikapus régóta várt erre a pillanatra.

Tizenkét éve él Izlandon Matus Sándor, aki szombat este kivételezett helyzetben lesz. A korábbi NB I-es kapus magyarként szurkolhat a két ország Eb-csoportmeccsén. Adódik a kérdés: kinek is?

A ma már egy autókölcsönzőnél dolgozó fiatalember nem sokat gondolkozott a válaszon.

Hatéves kisfiammal együtt magyar mezben nézzük a meccset, tizenöt esztendős nevelt fiam pedig az izlandi szerelésben. Megférünk egymás mellett

- mesélte Matus, aki 2004-ben érkezett Izlandra, megnősült, s remekül beilleszkedett az országba.

Elmondása szerint nagyon drukkolt, hogy mindkét csapat ott legyen az Európa-bajnokságon, azt pedig, hogy egy csoportba is kerültek, azt a telefonjáról tudta meg.

A sorsolás alatt éppen Magyarországra utaztam, később láttam a kijelzőn a rengeteg nem fogadott hívást. Egyből tudtam, hogy összekerültünk

- emlékezett vissza Matus, aki nagyjából tisztában van vele, mi vár a magyarokra szombaton.

A norvégok és az osztrákok elleni játékkal lehet esély a sikerre. Egy azonban biztos, Izland nagyon komolyan fogja venni a meccset!

Matus arról is beszélt a %RIPOST%nak, mennyire népszerű most a foci a szigeten. A kézilabda még jobban érdekli az embereket, de a labdarúgás egyre nagyobb teret hódit.

Ha Lars Lagerbäck szövetségi kapitány köztársasági elnök szeretne lenni, akkor azonnal megválasztanák. Imádják őt az emberek

- mondta Matus.

A közel 300 ezres lakosú Izland lakosságából egyébként 10 ezren lesznek ott Marseille-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vasúti átjáróban próbált előzni a BMW-s, a sorompóval együtt saját magát is elintézte - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-