Létrehozva: 2020.08.23.

Váltott a WHO a maszkviselés ügyében.Most már gyerekeknek is ajánlják

Korábban az Egészségügyi Világszervezet nem támogatta a maszk viselését. De ma már...

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még április végén kiadott instrukcióiban sem ajánlotta a kötelező, általános maszkviselést, mert a szakértői úgy vélték, nincs elegendő bizonyíték annak hatékonyságára. A Hongkongi Egyetem kutatói ugyanakkor állatkísérlettel bizonyították be már ekkoriban, hogy ilyen módon igenis lassítható a járvány terjedésének üteme.

Az egyetem mikrobiológiai tanszékének vezetői rendhagyó módon, hörcsögökkel vizsgálták meg a betegség terjedését. Korábban ugyanis már igazolták, hogy a szíriai aranyhörcsög szervezete – a hasonló enzimreceptoroknak köszönhetően – nagyjából ugyanúgy reagál a fertőzésre, mint az embereké. Emiatt a betegség is hasonló ütemben terjedhet közöttük, mint ami az emberi populációban megfigyelhető.

Az állatok egy részét megfertőzték a vírussal, majd azokat összeeresztették az egészséges egyedekkel. A South China Morning Postban közölt cikk szerint abban az esetben, ha az állatokat semmilyen módon nem választották el egymástól, egy hét alatt a 15 egészséges egyedből 10 megfertőződött. A kísérlet másik részében a fertőzött állatok ketreceire maszkot helyeztek fel, majd ezt tették az egészséges példányok közelébe. Így azonban 15 vizsgált hörcsög közül csupán kettőt fertőzött meg a koronavírus. A harmadik kísérlet során pedig az egészséges állatok ketrecére helyezték a maszkokat, így már kétszer annyi, vagyis négy hörcsög fertőződött meg.

A kutatás egy további érdekességre is felhívta a figyelmet: azoknál a hörcsögöknél, akiket ugyan maszkkal védtek, mégis megfertőződtek, rendszerint a betegség is enyhébb lefolyású volt. Ez szintén arra utal, hogy a maszkviselés csökkenti a betegség kockázatát.

A legszigorúbban mindmáig az ázsiai országokban veszik az arc eltakarását, amelynek kulturális okai is vannak. Kínában, Hongkongban, Japánban, Dél-Koreában, Thaiföldön és Tajvanon azon az állásponton vannak, hogy minden egyes ember potenciális vírushordozó, függetlenül attól, hogy jelentkeztek-e nála bármilyen tünetek. Kína bizonyos részein le is tartóztatják azokat az embereket, akik megszegik a szabályokat és maszk nélkül lépnek ki az utcára. Szingapúrban pedig 170 fontos (közel 70 ezer forintos) büntetéseket osztogatnak ugyanezért a vétségért.

Sok-sok nehéz hónap múltán a WHO is álláspontot váltott. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) először csak a felnőttekre vonatkozóan javasolta a maszkviselést, de vasárnap az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF) közösen kiadott ajánlásában azt fogalmazta meg, hogy a felnőttekhez hasonlóan a 12 évnél idősebbeknek is maszkot kellene viselniük, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően. A 12 év felettieknek különösen abban az esetben kellene maszkot viselniük, ha környezetükben nem biztosítható az egyméteres távolság az emberek között, és nagy a fertőzésveszély. A 6 és 11 év közöttiek maszkviselése aszerint ajánlott, hogy mekkora a fertőzésveszély a környezetükben, a gyerek képes-e hatékonyan viselni a maszkot, tudja-e ezt felnőtt ellenőrizni, és hogy áll-e rendelkezésre elegendő maszk – teszik hozzá. Azt is figyelembe kell venni, hogy a maszkviselés hogyan befolyásolja a gyerek tanulását, lelki-társadalmi fejlődését, és hogy kerül-e kapcsolatba olyan emberekkel, akiknél nagy kockázata van a súlyos megbetegedésnek. Az öt éven aluli gyerekeknek nem kell maszkot viselniük, összevetve a biztonság kérdését és a gyerek érdekeit a szakosított ENSZ-szervezetek szerint.

Bizonyos vizsgálatok eredményeiből arra lehet következtetni, hogy az idősebb gyerekek nagyobb valószínűséggel adják tovább a fertőzést, mint a fiatalabbak, de több vizsgálatra van szükség a gyerekek és a felnőttek átadóképességének megállapítására – írták. A WHO már június 5-én adott ki ajánlást arról, hogy az emberek viseljenek maszkot, de a gyerekekre vonatkozóan mindeddig nem adott tanácsot. A minap a WHO azt a kutatási eredményt hozta a nyilvánosságra, hogy egyre inkább a 20-40 közötti korosztály terjeszti a betegséget, sokszor tünetmentesen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!