Létrehozva: 2019.07.31.

Utcaszínházak a Szigeten

A Sziget talán leglátványosabb produkciója évrõl-évre a Nagy Utcaszínház, illetve a fesztiválon a legváratlanabb helyeken felbukkanó megannyi sétáló utcaszínház. Lássuk, mire számíthatunk idén!

A Nagy Utcaszínház presented by MVM idei fellépői a francia Les Commandos Percu ütősökkel operáló csapata, akik formabontó Silence, vagyis Csend című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. Előadásuk nyers, testközeli, ősi érzékeinkre és félelmeinkre kiélezett hatásokat ígér, dobokkal és tűzzel – mind a színpadon, mind a közönség soraiban. 360 fokos élmény, rendezett zűrzavar, zene és fény játéka a darab, amit mindenkinek látnia kell! A darab arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan építsük újra a világot, amikor minden összedőlt, és nem maradt már semmi körülöttünk. Újrahasznosított hulladékok, folyamatos pörgés, és lendületes zene állnak össze egy nagy egységgé, amiben mindenki megtalálja, amire épp vágyik. 


Ebben az évben is sok-sok meglepő produkció bukkan fel a Szigeten, gyakran olyan helyeken és időben, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Előfordulhat, hogy egy modernkori törzsi rituálé közepén találjuk magunkat, vagy éppen egy fergeteges mobil partiban, máskor pedig óriásbábok hívnak mindenkit képzeletbeli utazásra. A szabadság utáni vágy, az utazás élményének szimbóluma az a 4 méter magas és 6 méter hosszú, fából készült teve, amelyik a francia Paris Benares társulattal érkezik a Szigetre. Szintén 4-5 méter magas óriásbábokkal érkezik a francia Le Caramantran társulata, akik teljesen új viszonylatba helyezik a méreteket, így a látogatók ismét gyerekszemmel láthatják a világot.

 

Hasonlóan lenyűgöző lények azok a kihaltnak vélt dodókacsák is, akik a szintén francia Ekart társulat két bátor szafari-kutatójának hátasaként barangolják be a fesztivált. S ha már a törzseknél tartunk, Mexikóból érkeznek a Foco alAire társulat tagjai, akik azt állítják: minden társadalomban felfedezhetők törzsi hagyományok, igaz, sokszor rejtett vagy rejtőzködő formában. Õk maguk is egy ilyen csoportosulás, akik színészi játékukkal képesek tapinthatóvá tenni a mai kor elidegenedett embere és a digitális társadalom furcsaságai mellett a bennünk élő ősi, törzsi ösztönöket.

A fejükön hordott ipari lámpaburákból mozdulatlan maszkok merednek ránk, miközben arcukon a legfontosabb érzések szokatlan és talán kényelmetlen őszinteséggel jelennek meg. Tőlünk, nézőktől pedig azt várják, hogy csatlakozzunk táncukhoz. A La Cie des Bras Cassés két francia művészéről nehéz eldönteni, hogy kik is valójában: postások, vidéki zsaruk, vagy épp vásári komédiások - mindez a helyzettől függ. Motorizált recsegő hangú járgányon utazva cirkálnak a Szigeten, hogy aztán imádnivaló stílusban vonjanak kérdőre, zavarjanak, zaklassanak, de persze leginkább szórakoztassanak mindenkit, aki útjukba akad.

 

Idén három őrületes mobil parti is gondoskodik majd a folyamatos utcai rendbontásról. Az első a nehéztüzérség kategóriájába tartozik: a Mission Delírium 20 tagú kaliforniai fúvós marching bandje garantáltan leviszi a hajadat. A második a steampunk jelmezekben táncoló, afro-latin ritmusokkal operáló, 18 tagú Sound de Secá, akik Spanyolországból érkeznek. A harmadik vendég pedig Mister Piano (Dennis Volk), akit két éve már láthattunk a Szigeten, és aki ismét a tábortűz melletti közös éneklések hangulatát hozza el a fesztiválra, igaz nem egy gitárral, hanem egy kerekeken tovagördülő zongora és utánozhatatlan előadói stílusa segítségével. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!