Létrehozva: 2017.11.14.

Ezek a világ legrövidebb repülőútjai

Gondoltad volna, hogy vannak olyan helyek a világban, ahol pár km-t is repülõvel kell megtenni, mivel szárazföldön körülményesebb lenne az utazás? Kíváncsi vagy, hogy hol vannak a világ legrövidebb repülõútjai? Mutatjuk.

Minek töltenél hosszú órákat utazással, ha percek alatt odaérhetsz a kiválasztott helyre? nézd meg, hol érdemes feltétlenül repülőt választanod a megszokott járművek helyett.

1. Westray-ből Papa Westray-be

Az észak-skóciai szigetek között 2 perc alatt teszi meg az utat a Loganair járata. A retúr repülőjegy átszámítva körülbelül 14.000 Ft-ba kerül.

2. Karpathos-ból Kasos-ba

A görögországi Karpathos és Kasos között hajóval is lehetne közlekedni, viszont akinek erre nincs ideje, az 5 perc alatt átrepülhet az egyik szigetről a másikra.

3. St. Kitts-ből Nevis-be

A karib-térségi parányi szigetországban, Saint Kitts és Nevis-ben a két sziget között szintén 5 perc alatt lehet átrepülni.

4. St. Gallenből Friedrichshafenbe

Ez a táv a világ legrövidebb nemzetközi repülőútja, ami összesen 8 percet vesz igénybe a svájci St. Gallenből a németországi Friedrichshafenbe. Ha autóval tennénk meg ezt az útvonalat, akkor egy órát kéne vezetnünk.

5. Torontóból a Niagara-vízeséshez

90 perces autóút helyett 12 perc alatt juthatunk el repülővel Torontóból a Niagara-vízeséshez. Habár költségesebb, de a látvány biztos, hogy elképesztő lehet a magasból.

6. Caye Chapelből Caye Caulkerbe

A közép-amerikai Belizében is gyönyörű szigetek között utazhatunk és a rövid távokat a hajó mellett akár repülővel is teljesíthetjük. Az ország legrövidebb belföldi repülőjárata 15 percet vesz igénybe.

7. Taitungból Green Islandra

A legrövidebb ázsiai repülőútra Tajvanban nevezhetünk be, ahol Taitungból Green Islandra 15 perc alatt juthatunk el.

8. Kinshasaból Brazzaville-be

A listánkról az afrikai kontinens se maradhat ki, ahol a Kongói Demokratikus Köztársaságból 17 perc alatt repülhetünk át Kongóba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálos áldozata is van a heves esőzéseknek az Egyesült Arab Emírségekben

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-