Létrehozva: 2017.05.13.

3 hely a világban, ahová egyedül is bátran elutazhatsz

Ha egyedül utazunk, rengeteget tanulhatunk saját magunkról, hiszen egy teljesen új környezetben kell feltalálnunk magunkat.

Szerző Ripost

El kell igazodnunk a közlekedésben, idegen nyelven kell kommunikálnunk és új barátokra szert tennünk. Az egyedül utazásnak viszont az a hátránya, hogy csak saját magunkra számíthatunk a nehezebb helyzetekben. Ha most vágnál bele az első szóló utadba, akkor az alábbi helyszínek tökéletes célpontok lehetnek, hiszen egyedül is teljesen biztonságban érezheted magad. 

1. Izland

Izland a világ egyik legbiztonságosabb országa, ahol a bűncselekmények száma szinte a 0-hoz közelít. A helyieknek nagy szüksége van az összetartásra és az együttműködésre, hiszen az elemekkel szinte minden nap meg kell küzdeniük. Izland egy igen különleges ország, ahol olyan természeti jelenségekkel találkozhatunk, amelyeket sehol máshol a Földön nem láthatunk.

2. Azori-szigetek

A Portugáliához tartozó Azori-szigeteken végtelenül kedves és nyugodt emberekkel találkozhatunk, akik szívesen segítenek a paradicsomi környezetbe látogató turistáknak. A portugál nyelv ismerete nélkül is könnyen el lehet igazodni, a közbiztonság pedig kiváló. A környezet mikroklímája igen különleges, túrázhatunk trópusi esőerdőben, gyönyörködhetünk a végtelen zöld legelőkben, melegvizű forrásokban mártózhatunk, megkóstolhatjuk Európa egyetlen teaültetvényéről származó teát és megismerhetjük a hangulatos településeket is. 

3. Új-Zéland

Új-Zélandon a rendőrség annyira ráér, hogy saját Facebook-oldalt is kezelnek, ahova mindenféle vicces, aranyos, közösségépítő posztot töltenek föl. Az országban utazva csak egy dolgunk lesz, csodás élményeket szerezni, hiszen a biztonságérzet garantált. A természet kedvelői egy dologtól tarthatnak az új-zélandi utazás előtt, hogy nem akarnak majd hazajönni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-