Létrehozva: 2019.10.04.

Ünnepeld velünk egy mosollyal az Állatok Világnapját!

Ma van az állatok világnapja, arról azonban csak keveset tudunk, miért éppen október 4-e ez a jeles nap.

1931 óta ünnepeljük az Állatok Világnapját. Október 4.-ét azért választották ennek a jeles napnak, mert ez Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet pártfogójának is az ünnepnapja.


Fotó: profimedia.hu

A világnap alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként is gazdagítják mindennapjainkat.


Fotó: profimedia.hu

Az ünnepnap célja, hogy az ember és az állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. A világnapon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet.


Fotó: profimedia.hu

Érdemes ellátogatni mindenkinek egy közeli állatkertbe, vadasparkba, hogy feltöltődjünk azokkal az élményekkel, amelyeket csak az állatok adhatnak meg nekünk.


Fotó: profimedia.hu

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!