Létrehozva: 2017.10.18.

Újítás a WhatsAppban! Mostantól mindenki tudja, merre jársz

Reszkessenek a csalfa férjek!

Már most vannak, akik hevesen tiltakoznak.

A csalfa férjek és notórius lódítók ideje lejárt. A WhatsApp is forradalmi újítást jelentett be: ezentúl már nemcsak a beszélgetőpartnereink, hanem azok a csoportok is pontosan láthatják, merre járunk a világban, amelyeknek tagjai vagyunk. Mindez élő egyenesben.

A vállalat szerint ez azért lehet hasznos fejlesztés, mert segíthet majd a megbeszélt találkozó-helyszínek, rendezvényhelyszínek megtalálásában.

Csoportokon belül természetesen ugyanúgy többen is megoszthatják egymással a helyzetüket, így a térképen az is látszik majd, ha a felek egymás felé közelednek majd.

Az aktuális helyzetünk láthatóságát 15 percre, egy órára, vagy nyolc óra hosszára engedélyezhetjük. Természetesen, egy gombnyomással le is állíthatjuk azt.

És hogy mi lesz a féltékenykedő párunkkal?

A cég szerint mindenki azzal osztja meg az aktuális helyzetét, akivel szeretné. 

S hogy a párunk kérésére milyen trükköt alkalmazzunk, hogy megtagadhassuk a kérését? Ezt jobb, ha mindenki saját magának találja ki.

A funkció eléréséhez frissítsd az applikációdat!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!