Létrehozva: 2016.12.15.

Újévi Tánckoncert 2017

Vérpezsdítõ latin ritmusokkal, remekbe szabott tánckoreográfiákkal és fülbemászó dallamokkal köszönti a Szolnoki Szimfonikus Zenekar az újesztendõt.

Szerző Kiss Rozina

A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő tánckoncerten ismét egy egyszeri, grandiózus produkciót láthat a közönség. A már társadalmi eseményként jegyzett újévi megagála megálmodója Izaki Maszahiro japán karmester, aki 2015-ben kapta meg a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. A produkcióban közel 300 fős szereplő gárda közreműködésével válnak láthatóvá a legnépszerűbb zenék, mint pl. a West Side Story híres dallamai vagy Piazzola Liebertangója.

A szimfonikus zenekar hatodik alkalommal rendezi meg 2017. január 7-én a szolnoki Városi Sportcsarnokban újévköszöntő tánckoncertjét. A már hagyománnyá vált koncerten közönség komolyzenei kompozíciókra született koreográfiákat is láthat a legnagyobb hazai táncegyüttesek előadásában.

A produkció tervezésekor Izaki Maszahiro karmester elsődleges szempontja az volt, hogy a komolyzene fogyaszthatóvá és élvezhetővé váljék nagyközönség számára is. Ezeken a koncerteken a szimfonikusok a klasszikus zene nyelvén szólítják meg azokat az embereket, akik nem járnak rendszeresen komolyzenei hangversenyekre. Nem csak a hangokon keresztül adják át a zenét a közönségnek, hanem a tánc segítségével vizuálisan is megjelenítik azt. Éppen ezért az idei tánckoncert repertoárjában a népszerű, közismert komolyzenei darabok mellett helyt kapnak a könnyedebb műfaj gyöngyszemei is, mint pl. Piazzola Libertangója, vagy Arturo Marquez Danzón című örökzöld slágere.

A hagyományokhoz híven ismét óriási szereplőgárda, közel háromszáz zenész és táncos vonul színpadra. A zenekar vendégei ez alkalommal az elmúlt évben nagy sikert aratott Pécsi Balett, de újra találkozhat a közönség a Budapest Táncszínház művészeivel is. Első alkalommal mutatkoznak be a produkcióban a helyi SZOLDANCE Táncsport Egyesület, valamint a budapesti Latin Carnevál nevű formáció művészei. Természetesen a kórusok sem maradhatnak ki a tánckoncert résztvevői közül, ez alkalommal új szereplőkként a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus és a váci Vox Humana Kórus énekesei színesítik a tánckoncert palettáját. 

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/2161563594068228/

Jegyek rendelhetőek: +36 20 3338619

Szerző Kiss Rozina

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Így vedd rá magad a mozgásra - Tanácsok lustáknak

vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban