Létrehozva: 2020.06.01.

Totál kiakasztotta anyósa az édesanyát

Egyelőre fogalma sincs, hogy mitévő legyen.

Minden országra hatással volt a járvány, és szinte mindenhol különösen ügyeltek arra, hogy az idősebb rokonokat lehetőség szerint ne látogassák meg zárt térben a hozzátartozók. Így tett egy önmagát Jane-nek nevező internetező anyuka is, aki családjával skype segítségével tartotta a kapcsolatot anyósával.

Úgy tűnt, hogy a nagymama jól viseli a bezártságot, beszélget a szomszédokkal a kert kerítésén keresztül, nem szenved hiányt teendőkben sem, ugyanis úgy döntött, hogy kicsit rendbe rakja és átalakítja a családi házat, melyben él Anglia egy kertvárosi részében.

Mindenki örült a családban, hogy a nagyi milyen aktív, és mennyire remekül telnek a napjai. Egészen addig, míg el nem készült a remekművel, és a telefon kamerájának segítségével meg nem mutatta családjának, hogyan alakította át a szobákat.

Ekkor szembesült vele Jane, hogy kislányának szobáját, mely a nagymamánál korábban egy igazán kedves és barátságos kuckó volt, teljesen kimeszelte, és egy varrószobát alakított belőle. Amivel még nem is lenne nagy gond, ha a kérdések során ki nem derült volna, hogy a nála lévő játékokat nem másik szobába vagy éppen a padlásra pakolta el, hanem egyszerűen kidobta. Az anyós azzal érvelt, hogy szerinte azokhoz a játékokhoz már úgyis túl idős volt a kislány. Az édesanya azonban pontosan tudta, hogy akadt köztük több olyan is, mely komolyan a gyerek szívéhez nőtt, és nagy veszteségként fogja megélni, amikor rájön, hogy már nem foghatja meg többé.

A család most jó képet vág a dologhoz, igyekeznek nem összeveszni egymással ezekben a nehéz időkben. De Jane-ben tombolnak az indulatok. És azt mondja, fogalma sincs, meg fogja-e tudni bocsátani azt a húzást anyósának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

hirtv.hu

Menczer Tamás válasza a bohócozó Magyar Péternek + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban