Létrehozva: 2016.08.22.

Szemünkből is olvas ez az új csúcsmobil!

Víz alatt is használhatod.

Megjelent a hatodik, ami a 7-es sorszámot kapta. De ez csak a formaság. A hvg.hu letesztelte a Samsung új csúcsmobilját, a Galaxy Note 7-et. Alig öt éve jelentették be a sorozat első tagját, de akkor még talán senki sem hitte, hogy ekkora siker lehet az átlagnál nagyobb méretű, ceruzával megspékelt mobil.

A Note7 az első készülék, amely az ötödik generációs Gorilla Glass védelemmel van ellátva.

Akkor sem kell tartatunk, ha vízbe ejtjük: a másfél méteres mélységet ugyanis fél órán át biztosan kibírja a készülékünk.

Ráadásul az érintőceruza is vízálló, sőt, a víz alatt is működik. A hvg munkatársai tesztelték, amelyről videó is készült.

A ceruza lezárt helyzetben is használható, így "gyorsjegyzeteket" is készíthetünk vele, a kijelzőn pedig a pontos idő, a dátum és a naptár is fixen ott maradhat. Ráadásul a cerka nagyítóként is funkcionál.

Az ujjlenyomat-olvasó mellett írisz-olvasó is megtalálható a Note7-ben, így teljes biztonságban érezhetjük a telefonunk tartalmát az illetéktelen szemek elől.

Minimum 64 gigabájtnyi RAM, 3500 mAh-es akkumulátor és 5,7 colos kijelző. A teljes tesztet pedig itt találod meg!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Több millió éves sziklát rongáltak meg turisták Nevadában - videó

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

magyarnemzet.hu

Meghekkelte a Real Madrid sztárja a City elleni tizenegyespárbajt + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESZT

Melyik házba nyitnál be? Elárulja lelked rejtett titkait

TESZT

Ez a teszt olyat árul el rólad, amit nem is sejtettél!

TESZT

Igazi vezetőnek tartod magad? Most fény derül az erősségedre

TESZT

Szerinted a párod is hősszerelmes típus? Teszteld le nyomban!

TESZT

Nem találod a tartós szerelmet? Ebből a tesztből kiderül, mi gátol

TESZT

Kőkemény retro kvíz: emlékszel még a régi lagzikra?

TESZT

10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség: ezen a képrejtvényen a legtöbben elbuknak

TESZT

Retro kvíz: emlékszel még, mennyibe került egykor a tej, a tojás vagy a benzin?