Létrehozva: 2021.09.09.

Szlovákiában már ötéves kortól lehetővé teszik az oltás felvételét

Szlovákiában csütörtöktől már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik a koronavírus elleni oltás felvétele – jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.

A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint a miniszter a döntéssel kapcsolatban azt mondta: azt részben szakértők és orvosok kérése alapján hozták meg. Hangsúlyozta: az oltás felvétele ebben a korosztályban is önkéntes, a szülő kérelme és a gyermekorvos jóváhagyása után történhet meg. Szlovákiában a 12 évesnél idősebb gyerekek számára már hónapokkal korábban lehetővé tették az oltás felvételét.

Lengvarsky bejelentette azt is, hogy Szlovákiában a jövő héttől lehetővé válik a koronavírus elleni oltások harmadik adagjának felvétele is.

Az oltóanyag harmadik adagját azok kaphatják meg, akik esetében már legalább nyolc hónap eltelt azóta, hogy megkapták egy mRNS típusú oltóanyag második adagját. A miniszter úgy tájékoztatott, hogy a harmadik adag oltást elsőként az egészségügyi dolgozók, a szociális intézmények alkalmazottai, illetve az oktatásügyben dolgozók és a 60 évnél idősebbek kaphatják meg.

Közel egy hónapja harmadik oltást is lehet kérni
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A mintegy öt és fél millió lakosú országban a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint szerdáig közel 2 millió 191 ezren kapták már meg a második adag oltást, további 203 ezren még csak egy adag oltást vettek fel.

Szlovákiában az NCZI adatai szerint az elmúlt hetekben emelkedést mutatott az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések napi száma. Ez utóbbi kedden 417 volt, ami az elvégzett 9450 PCR-teszt mintegy 4 százaléka, vagyis arányát tekintve mintegy duplája az egy héttel korábbi adatnak.

Európában elsőként Magyarországon kezdődött meg a 12 év feletti gyermekek regisztrációja és oltása még júniusban. A 12-17 éves korosztályban eddig közel 200 ezren regisztráltak oltásra és 162 ezren (81%) már fel is vették azt. Az a szülő, aki az iskolakezdésre szeretné beoltatni gyermekét legegyszerűbben internetes regisztrációval és időpontfoglalással teheti meg. Az érvényes regisztráció után a www.eeszt.gov.hu honlapon automatikusan lehet időpontot foglalni a kórházi oltópontra vagy az a háziorvosnál, házi gyermekorvosnál is kérhető. Jelenleg két vakcina alkalmazható a 12-18 év közöttiek oltására: a Pfizer és a Moderna. A gyermek regisztrációját a szülőnek van joga elvégezni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. Az online regisztráció során meg kell adni a gyermek nevét, életkorát, TAJ-számát, lakcímét és a szülő elérhetőségeit. Ha a szülő saját e-mail-címével már korábban regisztrált oltásra, akkor a gyermek regisztrációjához új e-mail-címet kell létrehoznia. Pontos és hiánytalan adatok esetén a regisztrációt néhány napon belül érvényesítik és mint minden más érvényesen regisztráló, a gyermeküket beoltatni kívánó szülők is automatikusan tudnak online időpontot foglalni kórházi oltópontra az eeszt.gov.hu honlapon. Ez esetben a regisztrált gyermek TAJ-számával tudnak belépni az időpontfoglalóba. A háziorvos és házi gyermekorvos is természetesen olthatja ezt a korosztályt, ha praxisában összegyűlik annyi oltandó gyermek, amellyel egy ampulla vakcina kinyitása esetén nem megy kárba az oltóanyag.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!