Létrehozva: 2020.04.04.

Szívbe markoló fotó: közösen imádkoztak az ápolók egy kórház tetején

Az amerikai egészségügyben dolgozó ápolókról készült drámai kép mindent elmond a koronavírus elleni küzdelemről.

A Worldometer adatai szerint péntekre virradóan az Amerikai Egyesült Államokban volt a legtöbb koronavírus-fertőzött beteg az egész világon. Szám szerint 245 ezer embert diagnosztizáltak vírusmegbetegedéssel, és több mint 6 ezren vesztették életüket eddig a járvány következtében az USA-ban.

Ahogy a világ minden egészségügyi intézményében, úgy az amerikai kórházakban is éjt nappallá téve azért küzdenek az orvosok és az ápolók, hogy minél több krónikus állapotban lévő koronavírus-fertőzött beteg életét megmentsék. Ezt a drámai harcot talán egy nashville-i kórház, a Vanderbilt Egyetemi Klinikai Központ tetején készült fotó mutatja be a legjobban, amin az látható, ahogy öt ápoló épp Istenhez imádkozik a pár perces pihenőidejük alatt, mielőtt visszamennének az épületbe dolgozni.

A Vanderbilt Egyetemi Klinikai Központ tetején imádkozó ápolók (
Angela Gleaves – Facebook)

„Ha van néhány extra percünk, akkor felmegyünk a kórház tetején található helikopterleszálló-pályára imádkozni. Imádkozunk a munkatársainkért, a kórházi dolgozókért, a betegekért és természetesen hozzátartozóikért is ezekben az embert próbáló időkben. Imádkozunk a világ összes egészségügyben dolgozójáért, akik ebben a pillanatban is emberéleteket mentenek”- olvasható a kórház Facebook-oldalára feltöltött fotó leírásában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!